Celeb / Híresség

Fésűs Nelly bekeményített: Mit akarsz te a lányomtól?

Bárdosi Sándor kellemetlen helyzetbe került a Vacsorakirály pénteki adásában.

 

 

 

 




 

Bárdosi Sándor bátor kijelentést tett! A Life TV-n látható Vacsorakirály pénteki adásában Lukács Miki látja vendégül a hírességeket, az este végén pedig az is kiderül, ki teheti a fejére a képzeletbeli koronát, hiszen az első hét győztesét is kiválasztják.

A jó hangulat természetesen most garantált volt, azonban Bárdosinak majdnem sikerült magára haragítania Fésűs Nellyt.

A műsorvezető arról kezdett el áradozni, hogy sokkal szívesebben nézné a konyhában a feleségét és Nelly lányát, mint Mikit.

„Tényleg jó páros lenne Ildi és Csenge. Én tök jól érezném magam. Ildi egyébként fiatalon pont olyan szép volt, mint Csenge” – kezdte az asztalnál Sanyi, aki kapott pár megvető pillantást Nellytől. Sőt, a színésznő kérdőre is vonta, hogy mégis mire célzott a kijelentésével.

„Nekem nincs is az Ildivel semmi bajom, imádom a feleségedet. De te mit akarsz közösen vele és az én lányommal? Ahhoz mondjuk a feleségednek is lenne egy-két szava” – mondta sejtelmes mosollyal az arcán Nellly, ám Sanyi résen volt, és azonnal kimagyarázta a helyzetet.

„Semmit nem akarok, hiszen még nagyon fiatal, én meg egy öreg, dagadt vénember vagyok… Azért azt lássuk be, hogy inkább Ildit és Csengét nézem a konyhában, mint Mikit” – poénkodott Bárdosi. Az este hét órakor kezdődő epizódban pedig arra is fény derül, hogy melyik sztár lesz a műsor első hetének győztese.

 

 

 

 

forrás: ripost.hu



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?