Belföld, Hírek

Közzétették az 5 leggazdagabb magyar család listáját

Az első helyezett annyira nem meglepetés.

 

 

 




 

A Forbes hatodik alkalommal állította össze a legnagyobb családi cégek listáját – közölte a lap.

Az idei lista összeállítása több szempontból is nehezebb volt a szokásosnál. Egyrészt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) frissen kézhez kapott útmutatása szerint küldték ki idei becsléseiket az érintetteknek, hiszen korábban felmerült a kérdés, hogy a magazin készíthet-e egyáltalán ilyen listákat. A bíróság nemrégiben azonban egyértelműen kimondta, hogy igen.

Másfelől a koronavírus-járvány miatt a kormány lehetőséget adott a cégeknek, hogy beszámolóikat a szokásos május végi helyett szeptember 30-áig adják le.

Ezen kívül a gazdaságvédelmi akcióterv keretében a kormány miniszteri engedélyhez kötötte a stratégiai ágazatokban működő társaságokban a külföldi tulajdonszerzést, ez pedig komolyan leértékelte a cégeket.

Így végül kialakult a TOP 5 legnagyobb családi vállalkozás Magyarországon 2020-ban:

1. Mészáros Csoport

Opus Global, Talentis Group, Talentis Agro valamint Status Capital és Fejér B.Á.L.

Család: Mészáros Lőrinc és családja

Becsült érték: 252,3 milliárd forint

Központ: Felcsút

Alapítva: 2001. (A Mészáros és Mészáros Kft. bejegyzése.)

Generáció: 2

 

 

 




 

 

2. MPF Holding

Család: Felcsuti Zsolt és családja

Becsült érték: 202,6 milliárd forint

Központ: Szingapúr

Alapítva: 1976

Generáció: 2

3. Bonafarm Csoport

Család: Csányi Sándor és családja

Becsült érték: 105,6 milliárd forint

Központ: Budapest (Pécs, Szeged, Bóly, Nádudvar, Mohács, Szentes)

Alapítva: 2004

Generáció: 2

4. Budapesti Ingatlan (BIF) Nyrt.

Család: Schmidt Mária és családja

Becsült érték: 85,5 milliárd forint

Központ: Budapest

Alapítva: 1995

Generáció: 2

(A Budapest Ingatlan (BIF) Nyrt. az egyetlen új szereplő az 5-ös listán.)

5. Jász-Plasztik Kft.

Család: Kasza család

Becsült érték: 83,6 milliárd forint

Központ: Jászberény

Alapítva: 1990

Generáció: 2

 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?