Belföld, Hírek

Szijjártó nem engedte a home office-t a járványhelyzetben, kirúgást ígért érte

Szijjártó Péter nem a home office híve, ezt egyértelművé tette a keddi nagyköveti értekezleten, amin többek között a járványhelyzet alatti minisztériumi munkát értékelte.

 

 

 




 

Volt még egy nagyon fontos varázskifejezés: home office és az erre vonatkozó törekvés. Ezt sem engedélyeztem, és nem fogom engedélyezni a jövőben sem” – szögezte le Szijjártó, szúrta ki a 444.

Elmondta, hogy azt kérte a helyettes államtitkároktól és a főosztályok vezetőitől, hogy írják össze azoknak a munkatársaknak a nevét, akiknek a teljesítményét és a munkáját a járványhelyzetben nélkülözni tudják. Zárójelben hozzátette, hogy a listára került kollégák munkáját véglegesen meg is köszönhetik. Nyilván így egy név sem került fel arra a bizonyos listára.

Kihangsúlyozta, hogy senkit nem küldenek home office-ba, „a főosztályvezetők és a helyettes államtitkárok jó helyzetfelismeréssel azt gondolták, hogy mindenkinek a munkájára szükség van nehéz időszakban is és a helyszínen is”.

Az egészségügyi védekezést a gazdasági védekezés követi, amely új feladatokat jelent a diplomáciában dolgozóknak – mondta.

„Szakszervezetesdit eddig sem játszottunk a külügyminisztériumban, ezután sem fogunk. És ha valakinek ilyenhez van kedve, az szintén megkapja a lehetőséget arra, hogy ezt a játékot a minisztériumon kívül játssza. Nem engedjük meg ezt természetesen a jövőben sem – mondta a tárcavezető, hozzátéve, „külpolitikát csinálni felelősség, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozni különleges felelősség, amely nem csak a jó időkben, hanem a rossz időkben is feladatokat jelent. És aki ezt nem vállalja, annak nyitva állnak az épület ajtói, természetesen a kifele irányban is.”




A videóban a 15. perctől beszél erről Szijjártó Péter:

Nagyköveti értekezlet

Nagyköveti értekezlet

Közzétette: Szijjártó Péter – 2020. augusztus 25., kedd

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?