Belföld, Hírek

Ha sürgős ügyet kell intéznetek, még a sztrájk előtt tegyétek meg az önkormányzati hivatalokban

A szakszervezet szerint az elmúlt hónapok kormányzati döntései ellehetetlenítették az önkormányzatok gazdálkodását, és ezzel veszélybe sodorták több ezer önkormányzati dolgozó munkáját, biztos megélhetését, ezért szerveznek sztrájkot szeptember 2-4. között.

 

 

 




 

Kampányt indított az önkormányzati dolgozók sztrájkját szervező szakszervezet. Felhívják az emberek figyelmét: akinek sürgős elintéznivalója van az önkormányzati hivatalokban, az a szeptember eleji sztrájk előtt tegye meg, vagy időzítse a sztrájk utáni napokra.

Boros Péterné, a sztrájkot szervező Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerdai sajtótájékoztatóján, a III. kerületi önkormányzat ügyfélszolgálati irodája előtt elmondta: az elmúlt évek kormányzati intézkedései, illetve egyes esetekben az intézkedések elmaradása miatt munkaerőhiány van a közszférában, az alacsony keresetek miatt nagy a dolgozók leterheltsége. Hozzátette: az elmúlt hónapok kormányzati döntései ellehetetlenítették az önkormányzatok gazdálkodását, és ezzel veszélybe sodorták több ezer önkormányzati dolgozó munkáját, biztos megélhetését.

Mint mondta, a koronavírus-járvány alatt az önkormányzati dolgozók egészségüket veszélyeztetve védték a lakosságot, de a védekezés költségeit még mindig nem térítette meg az állam.

Hozzátette: a gazdaság több hónapos leállása csökkenti az iparűzési adót, hiányzik az önkormányzati bevételekből az ingyenes parkolás miatt be nem szedett pénz, a kieső turisztikai bevétel, az elvont gépjárműadó, miközben nőtt a szolidaritási adó mértéke.

Az önkormányzatokat érintő súlyos elvonások miatt elbocsátások lehetnek. A munkaerőhiány miatt az önkormányzatok számára már most komoly terhet jelent az ügyfelek, a lakosság kiszolgálása. Az MKKSZ ezért az önkormányzati dolgozók és a közszolgáltatások védelme érdekében háromnapos sztrájkot hirdetett szeptember 2-4. között – tette hozzá.

Mint mondta, a 32 ezer önkormányzati köztisztviselő követelése a tisztességes illetmény és életpálya a lakosság és a köz szolgálatában végzett munkáért.

Így követelik többek között a fizetési fokozatokhoz tartozó szorzószámok emelését, a járvány elleni védekezési költségek megtérítését, továbbá költségvetési támogatást a dolgozók munkahelyének védelme érdekében. Követelik a gépjárműadó-elvonásról szóló döntés, valamint a vendég által fizetendő idegenforgalmiadó-fizetés felfüggesztésének visszavonását, és az önkormányzatok által fizetendő szolidaritási adó emelésének eltörlését.

 

 

 

Azt is elmondta, hogy az önkormányzati források visszaadásáért harcolnak, vagyis az önkormányzati intézmények többi dolgozója érdekében is sztrájkolnak.

Hozzátette: felelős érdekképviseletként kampányt indítottak, amelyben felhívják az emberek figyelmét arra, hogy a sürgős ügyeiket intézzék el a sztrájk előtt, vagy időzítsék a sztrájk utáni napokra.

Tukacs István, az MKKSZ III. kerületi alapszervezetének vezetője, a hivatal egészségügyi osztályvezetője elmondta: Óbudán körülbelül kétszázmillió forintra tehető a koronavírus-járvány elleni védekezés költsége, amelyet még mindig nem térített meg az állam.

Hozzátette: a kerület 32 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodik, az önkormányzatot érintő elvonások 2,5-3 milliárd forintot tesznek majd ki, körülbelül annyit, amennyiből a polgármesteri hivatal működik.

Azt is elmondta, hogy a koronavírus-járvány második hullámát az önkormányzatok nehéz anyagi helyzetben várják, ezért fontos a dolgozók érdekében szervezett sztrájk.

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?