Celeb / Híresség

„Hát, menjen a francba!” – Majka durván kiosztotta a hazai zenészeket

Részletesen kifejtette véleményét a zenei jogdíjak körüli balhéról Majka, aki nem bánta meg, hogy éles kritikát fogalmazott meg: a rapper most azt is elárulta, ismer olyanokat, akiknek a zenei karrierje azon alapul, hogy mindenféle pályázaton elindulnak, így 5-6 millió forintot zsebelve be évente. Emellett a Lovasi Andrással való konfliktusáról is mesélt.

 

 

 




 

Mint azt a Blikk is megírta, Majoros Péter, azaz Majka hatalmas port kavart azzal májusban, hogy éles kritikát fogalmazott meg a támogatás és az igénylők köre kapcsán: a rapper azt sérelmezte, hogy olyanok is felvették a rendkívüli szociális támogatást az Artisjustól és az EJI-től is, akiknek valójában arra nem volt szükségük.

Majka a balhéval kapcsolatban Kadarkai Endre Világtalálkozó című műsorában is kifejtette gondolatait: a Klubrádión szombat délben meghallgató beszélgetés során tovább boncolgatta a szociális támogatást felvett zenészekről tett korábbi kijelentését – bukkant rá a 24.hu.

– Itt az »olyanok«-on van a lényeg. Arról volt szó, hogy mindenki felvette, aki megigényelte ezt a dolgot, és ezek közé beférkőztek olyan emberek, akik nem az, hogy nem érdemlik meg, hanem akiknek nincs rá szükségük. Ezt kiforgatva jelentek meg újságcikkek, hogy én azt mondtam, hogy akik felvették ezt a jogdíjat, nem emelték ki, hogy én valójában nem azok ellen szólalok fel, akik tényleg megérdemlik. Nekem van egy-két olyan ismerősöm a szakmából, akinek nem volt szüksége nettó 136 ezer forintra – magyarázta Majka, aki nem bánta meg korábbi kijelentését.

– Dehogy bántam meg. Hát, menjen a francba az az ember, aki felveszi a másik elől úgy, hogy közben egy kilencmilliós autóban ül, de azt mondja, hogy neki 136 ezer forintra szüksége van, csak azért, mert olyan helyen van és dolgozik, ahol elsőként értesül arról az információról, hogy meg lehet pályázni ezt az összeget. Van olyan ember, akinek az egész zenei karrierje arról szól, hogy mindenféle zenei pályázaton elindul és különböző helyekről évente 5-6 millió forintot tud az ő nem létező karrierjére fordítani úgy, hogy promotálja azt, ami már húsz éve nem megy – fejtette ki a rapper, aki arról is szót ejtett, hogy nagyon fájt neki az, hogy a kijelentése miatt Lovasi Andrással is összeakasztotta a bajszát. Nem gondolja úgy, hogy ezt egy sör mellett megtudnák beszélni.

 

 




 

A beszélgetés egy része itt tekinthető meg:

Íme egy rövid részlet a szombati Világtalálkozóból, amelyben Majkát és Tamás Gáspár Miklóst ültettük le egy asztalhoz. Itt csak azt mutatjuk meg, amikor előbbi részletesen kifejti véleményét a Lovasi Andrással való konfliktusáról, a zenei jogdíjak körüli balhéról és Geszti Péterről. A műsorból aztán kiderül például, hogy TGM ismeri-e a Belahalok című számot és Sebestyén Balázst. Miképp udvarol ugyanő és milyen hogy ha szerelmes. Majka elmondja, hogy miért akarta otthagyni a showbizniszt, mi okozta a szorongásos rohamait. Szombaton jövünk! Hallgassátok, szeressétek:

Közzétette: Kadarkai Endre – hivatalos – 2020. augusztus 14., péntek

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?