Életmód

16 gyerek, aki annyira találékony, hogy bármilyen problémát képes megoldani

Ha őszinték akarunk lenni, valószínűleg mindannyian okoztunk olyan zűrt gyerekkorunkban, amit utána jól megérdemelt szidás követett a szüleink részéről. A világ azonban változik, és fejlődik, a mai gyerekek találékonysági szintje pedig néha olyan méreteket ölt, hogy még ha rosszalkodnak is, a kreativitásuk miatt akkor is fejet kell hajtani a zsenialitásuk előtt. Remek példa erre a cikkünkben szereplő 16 gyermek, akiknek a kreativitása még a sokat látott felnőtteket is szótlanul hagyja.

 

 

 

1 ,,A fiam úgy döntött, hogy levágja a haját és az arcára ragasztja, mert olyan szakállt akart, mint amilyen Amerika kapitányé.”
NiC3B1os 1
2 ,,Az egyik diákom így oldotta meg a labirintust.”
NiC3B1os 2
3 ,,A lányom nagyon szó szerint vette, amikor azt mondtam neki, hogy el ne hagyja a seggével a szobáját.”
NiC3B1os 3


4 ,,A fiam még csak 5 éves, és ezt teljesen egyedül készítette. Nem tudom, hogy mi ez, de nagyon jól néz ki.”
NiC3B1os 4
5 Ez történik akkor, ha nem eléggé pontos a kérésünk megfogalmazása.
6 ,,A fiam álmos volt, és nem tudott aludni a fényben, ezért készített magának egy saját alvómaszkot.”


NiC3B1os 6
7 Ez a fiú csak 10 éves, de nézd meg, mit készít a kezével.
NiC3B1os 7
8 ,,Az új módszerének köszönhetően a lányomnak soha többé nem kell magának fújnia a pizzáját.”
NiC3B1os 8
9 ,,Ezt építette a fiam, hogy megszerezze a szekrényben lévő édességet.”
NiC3B1os 9
10 ,,Így keresett rá a lányom a kedvenc filmjére a Netflixen. Még durvább, hogy meg is találta.”
NiC3B1os 10
11 ,,A fiam ma reggel 2 balos cipőben ment iskolába. Amikor észrevette, készített magának egy saját jobbos cipőt papírból és ragasztószalagból az iskolában. Egyszerre volt megdöbbentő és lenyűgöző.”
92b8ff55939863c5014522ddea
12 Még csak 2 éves, mégis hihetetlenül következetes.
13 ,,A húgom evőpálcikával eszi a pattogatott kukoricát, hogy ne legyenek zsírosak az ujjai.”
NiC3B1os 13

 

 

 

 

14 ,,Lezártam az édességes szekrény ajtaját, hogy a fiam ne tudja ellopni őket, de ez sem akadályozta meg őt.”
NiC3B1os 14
15 ,,Bementem a gyerekszobába, hogy lekapcsoljam a lámpát, és ezt láttam.”
NiC3B1os 15
16 ,,Mondtam az idősebb fiamnak, hogy figyeljen a babára, és ne engedje, hogy bármi bajt okozzon.”
NiC3B1os 16

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?