Belföld

Nézze meg kik jelentkeztek a ValóVilág új évadába!

Közel egy hónapja már, hogy elindult a jelentkezés az RTL Klub sikerműsorának, a Való Világnak 10. évadába, most pedig egy kis ízelítőt is kaptunk a castingról.

 

 

 




 

Egy biztos, a valóságshow iránt még mindig hatalmas az érdeklődés, kígyózó sorok álltak a szereplőválogatáson, természetesen mindenki megfelelő távolságra a másiktól, a gyártó ugyanis szigorú egészségvédelmi szabályokat vezetett be a koronavírus-járvány miatt.

Színes egyéniségekből sem lesz hiány, például már a válogatás első napján megfordult a stúdióban Herkules, de két barátnőt is megismerhettünk, egyikük el is mesélte élete egyik legnagyobb történetét:

„Megmutatom, hogy mekkora forma vagyok, mert nekem semmit nem kell csinálni ahhoz, hogy megröhögtessek valakit. Hát szerintem az, hogy beleteszem a szendvicsbe a cukkinit, mert azt hiszem, hogy uborka, az eléggé vicces” – mondta az egyik szőke lány, majd hozzátette, hogy még meg is sózta azt. Az előző szériákhoz hasonlóan tehát idén is biztosra vehetjük, hogy az új ValóVilág szereplők nem kevés vidám pillanatot fognak okozni nekünk.

 




 

A teljes riportot itt tekintheti meg:

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?