Belföld, Hírek

Újabb fejlemény a rácsok mögött elhunyt rab ügyében: emberölés miatt indítottak nyomozást Sátoraljaújhelyen

Emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben július végén történt haláleset ügyében – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője az MTI megkeresésére hétfőn.

 

 

 




 

Kovács Katalin közleményében azt írta: az ügyben „a nyomozó ügyészek elvégezték a helyszínen szükséges eljárási cselekményeket, azonban a tényállás teljes körű felderítése összetett szakértői vizsgálatokat követően történhet csak meg„. Hozzátette: eddig gyanúsítotti kihallgatás nem történt.

A büntetés-végrehajtás honlapján július 23-án jelent meg egy közlemény, miszerint elhunyt egy 34 éves fogvatartott a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben. Egy 34 éves jogerős büntetését töltő fogvatartott dühöngő magatartást tanúsított és támadólag lépett fel, amellyel a felügyelet felszólítására sem hagyott fel, ezért vele szemben szükségessé vált a kényszerítő eszköz alkalmazása – írták akkor közleményükben.

Hozzátették: a fogvatartott az intézkedés során rosszul lett, majd eszméletét vesztette. A börtön egészségügyi személyzete azonnal megkezdte újraélesztését, amit az Országos Mentőszolgálat kiérkező munkatársai folytattak, azonban a gyors és szakszerű segítségnyújtás ellenére a fogvatartott életét már nem tudták megmenteni – közölték akkor.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?