Belföld, Igaz történetek

„Tönkrement az életem” – két éve 47 milliót nyert a lottón, ma 600 forintja van

Zsolt könnyelműen költekezett, és boldog-boldogtalannak adott kölcsön. A lottónyertesek 90 százaléka átlagosan másfél év alatt szokta elkölteni a teljes nyereményt, és általában sokkal rosszabb anyagi körülmények közé jutnak, mint ahonnan kiindultak.

 

 

 




 

Kisemmizve, egyik napról a másikra él egy lottómilliomos Taszáron – történetét a Blikk írta meg először. A férfi az RTL híradójának azt mondta, tönkrement az élete a nagy nyeremény miatt. Varga Zsolt csaknem 50 millió forintot nyert a skandináv lottón, de könnyelműen költekezett, és túl sokat adott kölcsön, így néhány hónap alatt elfogyott a pénze. Ezután a családja is elhagyta, most egy barátja házában él. Szakemberek szerint tízből kilenc lottónyertes hasonló helyzetbe kerül.

Könnyen indul a fűkasza – a melegben mégis nehéz munka a fűnyírás. Varga Zsolt ehhez hasonló alkalmi munkákból él, pedig két éve megnyerte a skandináv lottó főnyereményét.

47 millió 286 ezer – ennyi ütötte a markát az egykor kereskedőként, majd kőművesként dolgozó taszári férfinak. Családtagjainak születési dátumát játszotta meg, és először nem is akarta elhinni, hogy nyert.

Amikor megkapta a pénzt, új életet kezdett: vett egy házat, amit teljesen felújított.

„650 ezer forintért rakattam cserépkályhát, rendbe raktam az egész házat, az egész házat! Bebútoroztam, amit mondott a kisgyerek, neki ilyen ágy kell, nekünk olyan ágy, franciaágy, neki verdás ágy, mert a Verda volt a minden, a kislánynak babás, úgyhogy mindenünk megvolt.”

Sokan gondolták így a faluban, ahol a nyereménynek hamar híre ment.

„Akkor minden voltam, én voltam a legjobb gyerek. és utána meg elfelejtenek már. Ami nem mindegy! Akkor már reggel hat órakor kopogtak, gyere Zsolti, szeretnék veled beszélgetni itt, és itt, akkor én voltam a legjobb ember, ennyi pénz kellene kölcsön, annyi pénz kellene kölcsön…”

 




 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?