Érdekes, Film

A filmforgatások 10+ titka, amit a színészek és rendezők elhallgattak előlünk

Minden film mögött egy hosszú és fájdalmas folyamat rejlik, melynek árnyalatait sokszor még a legnagyobb mozirajongók sem ismerik. Például, gondolkoztál már azon, hogy miért spoilerezik el sokszor a film végkifejletét a trailerekben? A filmkészítők vajon szándékosan árulják ezt el jóval a premier előtt?

 

 

 

  • A szereplők ruháiból mindig többet készítenek, arra az esetre, ha elszakadnának vagy összekoszolódnának. Hasonló a helyzet az alsóneműkkel is. Egyébként, ezeket a ruhákat sokszor maguk a színészek fizetik, attól függetlenül, hogy elsőfilmes úttörők vagy világhírű színészek. Például „A nagy Lebowski” című filmben látható legtöbb ruha Jeff Bridges saját ruhája volt.

Nagy lebowski

  • Az amputált jelenetek forgatásához a színészek zöld harisnyát húznak, és utólag, számítógép segítségével tüntetik el az adott végtagot a jelenetből.
  • A zenés jeleneteket általában csendben veszik fel, és a hang a szerkesztés után kerül rá a filmre. Ennek oka, hogy forgatás közben rengeteg kamerát használnak, és egyszerűen lehetetlen lenne úgy megvágni a jelenetet, hogy a hang tökéletesen passzoljon – különösen, ha közben extra zaj vagy párbeszéd is zajlik.

Pulp fiction

  • Az időjárás-előrejelzésekre támaszkodva a forgatás túl lassú és költséges lenne, ezért a filmekben mesterséges időjárási körülményeket hoznak létre. Vannak olyan hollywoodi vállalatok, amik direkt arra szakosodtak, hogy minél élethűbben hozzák létre például a filmekben látott esőt, szelet vagy hóvihart, stb.
  • Az élethű eső hatás eléréséhez tűzcsapokra csatlakoztatott tömlőkből permetezik a vizet, nagyon-nagyon magasról.
  • A hó általában nem más, mint aprított papír vagy műanyag. Néha a nagyobb hitelesség kedvéért speciális hóágyúk segítségével az eredetihez megszólalásig hasonló műhavat állítanak elő.


  • A köd szimuláláshoz glikol, nitrogén, és szén-dioxid keverékét használják.

Forgatási titkok

  • Tilos kamerát vagy telefont hozni a forgatásokra. Ennek célja, hogy semmilyen kép, hanganyag vagy videó se szivároghasson ki a forgatásokról a film megjelenése előtt. Ha valaki megsérti ezt a szabályt, akkor fekete listára kerül, ami után nem valószínű, hogy valaha is szerepet fog még kapni Hollywoodban.
  • Észrevetted már, hogy a filmekben a színészek néha sokkal vonzóbbak, mint a valóságban? Erre a válasz az úgynevezett digitális szerkesztésben rejlik. Ez a technológia nem olcsó, a segítségével a szakemberek utólag törli a ráncokat és pattanásokat a színészek arcáról. Képesek vele változtatni az orruk méretén, de akár a lábaikat is hosszabbá tudják tenni. Ennek a technológiának volt köszönhető a 2019-es „Az ír” című film, amiben Al Pacino és Robert De Niro folyamatos retusálása több millió dollárba került.

Hollywood titkok

  • A színészeknek nem kell több tíz kilót fogyniuk egy szerepért vagy hónapokon át az edzőterembe járni előtte. Természetesen vannak olyan hírességek, akik ennek a régimódi módszernek a hívei, de a számítógépes technika segítségével ma már a színészek arcát bármilyen testre képesek rátenni úgy, hogy abból a néző semmit sem vesz észre.
  • A mozirajongókat elvarázsolták Margot Robbie hosszú lábai a Wall Street farkasa című filmben. Sokan úgy vélik, hogy a színésznő lábai természetellenesen hosszúra sikeredtek a testéhez képest, de sem ő, sem a film producerei nem adtak választ arra, hogy retusálták-e utólag a lábait vagy sem.

Margot robbie lába

  • A háttér szereplőknek több napig ugyanazt a ruhát kell viselniük, és minden jelenet előtt külön felveszik őket. Erre azért van szükség, hogy elkerüljék az élő forgatás közben történő hibákat, amikre sokszor csak akkor derül fény, amikor a jeleneteket már nem lehet újraforgatni.
  • A forgatás során a színészeknek folyamatosan javítani kell a sminkjét. A sminkesek nem mindig vannak jelen a színészek mellett, ezért a színészeknek sokszor saját maguknak kell megigazítaniuk a sminkjüket.

Mozifilmes titkok

  • A színészek magasságának növelése érdekében forgatás közben speciális magas talpú cipőt hordanak. Ilyet hordott például Robert De Niro „Az ír” című film forgatásán, Robert Downey Jr. a „Sherlock” forgatásán, vagy Daniel Craig a „Quantum csendje” forgatásán, hogy a magassága passzoljon Gemma Arterton magasságához.

Magas talpú cipők

  • A forgatás közben felszolgált ételek és italok minősége a film költségvetésétől függ. Nemcsak a leghíresebb sztárokat etetik-itatják, a háttérszereplők és a stábtagok is jól elvannak látva. Néha még együtt is ebédelnek vagy vacsoráznak a világhírű sztárokkal. Johnny Depp és Jennifer Lawrence például rendszeresen a stábtagokkal együtt eszik.

Hollywood érdekességek

 

 

 

 

  • A kaszkadőröknek nem feltétlenül kell úgy kinézniük, mint a színészeknek. A veszélyes jeleneteknél általában direkt olyan szögből veszik őket, hogy ne látszódjon az arcuk, ezért észre sem lehet venni, hogy nem a színész végzi a mutatványt. Érdekesség: a Titanic című film ikonikus jeleneténél, amikor Jack lerajzolja Rose-t, valójában nem DiCaprio keze látható a jelenetben, hanem a rendező, James Cameron keze, aki többek között tehetséges művész is egyben.

James Cameron keze Titanic

  • Mint már írtuk korábban, a reklámügynökségek rendszerint előzeteseket gyártanak a hamarosan mozikba kerülő filmekhez. Egy ilyen 2-3 perces előzetes létrehozása akár 18 hónapot is igénybe vehet, ennyi ideig tart, hogy minden a lehető leglátványosabb legyen a videóban. Néha ezek a trailerek már a filmek forgatásának befejezése előtt elkészülnek, ennek köszönhető például az a tény, hogy sokszor olyan jeleneteket is tartalmaznak, amik aztán a film végső változatában nem szerepelnek. Az előzetesek megjelenése előtt külön erre alkalmazott fókuszcsoportokon tesztelik, ahol különböző korosztályú nézőkön tesztelhetik, hogy kinél-milyen eredményt vált ki, és szükség esetén még javítanak rajta.
  • Egyébként a filmkészítőknek régen körülbelül 2 perc állt a rendelkezésükre, hogy a mozifilmek előzeteseivel felkeltsék a nézők figyelmét, ám ez mára, tekintettel a felgyorsult világra és az internet fejlődésére, már csak összesen 5 másodpercük van arra, hogy felkeltsék egy ember figyelmét. Ez az oka annak, hogy a legizgalmasabb jelenetek ma már közvetlenül a trailer videók elején láthatók. Ha ez nem kelti fel a nézők figyelmét, akkor egyszerűen tovább lépnek, vagy bezárják a videót.
  • Sokan feltették már a kérdést: hogyan lehet az, hogy az előzetesekben néha elspoilerezik a filmek legérdekesebb cselekményeit? Nincs olyan ember, aki figyel erre? Természetesen van, és a filmek előzeteseiben látható spoilerek sokkal inkább azzal magyarázhatók, hogy a marketingért felelős szakemberek elkerülhetetlen lépésnek tartják ezt, hogy minél izgalmasabbá tegyék az előzetest. A másik ok, hogy az új nézők nem mindig tudják, hogy miről fog szólni a történet, ezért muszáj beavatni őket néhány érdekességbe a film cselekményével kapcsolatban, máskülönben sosem mennének el a moziba, hogy megnézzék a filmet. Ez az oka annak, hogy sokszor már az előzetesben ellövik a filmek legérdekesebb és legviccesebb jeleneteit, vagy annak végkifejletét.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?