Belföld, Hírek

A szezon végéig méregdrága marad a gyümölcs. Ez az oka a brutális árnövekedésnek:

Magyarország — „Fogy a gyümölcs? A fagy megette, azért ilyen kevés és drága” – csíptük el ezt a kis közjátékot, amint a Fény utcai piacra értünk.

 

 

 

 


A vásárlók hüledeznek, nem értik, miért kerül másfélszer annyiba ugyanaz a frissítő gyümölcs, amit már tavaly is drágának találtak. Ezzel szemben az eladók csak magyarázkodnak.

A vásárban tett látogatásunk alkalmával magunk is meggyőződhettünk róla: egekbe szöktek a gyümölcsárak. A kifejezés kicsit sem túlzó. Az árakat nézve a legnagyobb mértékben a kajszibarack, az őszibarack, a szilva és a sárgadinnye drágult, esetenként akár 150 százaléknyival a tavalyi árhoz képest. Bár az egyik legdrágább gyümölcs a piacon a málna, amelynek kilója eléri a 2980 forintot, ottjártunkkor az egyik árusnál pár perc leforgása alatt elkapkodták a frissen kirakott gyümölcsöt. Utánajártunk, mi lehet a szembetűnő drágulás oka.

– Idén európai szinten hazánkat sújtotta a legnagyobb fagy, ilyen az elmúlt 10 évben nem volt. Emiatt kevés gyümölcsöt lehetett szüretelni – magyarázta Ledó Ferenc, a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke, aki szerint tartósan magas árakkal kell számolni idén. – Természetesen a kialakult vírushelyzet is hozzájárult mindehhez, ám ez a kisebb hányada. Pont az ültetések idején robbant be a járvány, s emiatt kevesebb munkaerő több pénzért volt elérhető a termelők számára – mondta Ledó, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az alma és a körte helyzete másabb valamivel. Mint fogalmazott: a lengyel import nagyobb mennyiségben található majd meg a polcokon.

A gyümölcsök mostani ára mellé a Nemzeti Agrárinnovációs Központ tavalyi árait tüntettük fel / Fotó: Pozsonyi Zita

 

 

 




 

 

– A legfontosabb, hogy nem mi akarjuk így! – csattant fel az egyik árus, József, aki elég borús jövőképet festett. Szerinte ugyanis évről évre drágulás várható a piacon. – Adhatnám 300 forintért is, de akkor 30 éve gyakorolnám a „veszteni tudni kell” elvet. Jól mutat a pult, sok a barack rajta. A vásárló csak ennyit lát belőle, ám azt nem, hogy idén 95 százalékos fagykárunk volt – sóhajtott a kofa.

József, a Fény utcai piac árusa szerint nem lehet olcsóbban adni  / Fotó: Pozsonyi Zita

– Megvenné az ember a többet is, de drága. Mondom ezt úgy, hogy megértem az eladói oldalt. Sajnálom is őket, de az én nyugdíjam csupán 3 százalékot fog emelkedni – mondta egy nyugdíjas férfi.

A zöldségek olcsóbbak lettek

A gyümölcsökével szemben a zöldségárak kedvezőbb irányba változtak. Ennek oka, hogy a friss piaci zöldségek nagy részét üvegházakban, fóliasátrakban termesztik. Éppen ezért egyes zöldségek ára lefelé mozgott.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?