Belföld, Hírek

Könnyű testi sértéssel gyanúsítják az Országos Rendőrfőkapitányság egyik vezérőrnagyát

A gyanú szerint a férfi a saját irodájában szidta és szóban alázta a nőt, majd többször meg is ütötte. Az áldozatot a történtek után azonnal áthelyezték, januárban pedig felmentették a munkavégzés alól.

 

 

 




 

Tavaly júliusban egy 2 éve húzódó titkos szerelmi viszony fajult tettlegességig a Teve utcai rendőrpalotában – számolt be az esetről az RTL Híradó.

Az érintett ezredesnő elmondása szerint hosszú viszonyuk után jelentette be főnökének (egy vezérőrnagynak), hogy szakítani akar vele. A férfi erre válaszul ököllel kezdte ütni őt.

„Ököllel megütötte a karomat többször is, és mikor próbáltam elhagyni az irodát, akkor utánam jött és rálépett a lábamra, a nyakamnál fogva ráncigált” – nyilatkozta az áldozat az RTL Híradójának.

A nő a történteket jelezte a felettesüknek, az országos rendőrfőkapitánynak. Ennek eredményeképp másnap áthelyezték. Ezután ügyvédet fogadott, és 2019 augusztusában feljelentést tett.

A nőt az elmúlt csaknem egy évben többször kihallgatták, a férfit azonban csak 2 héttel ezelőtt kérdezték először – tudta meg az RTL az Ügyészség válaszleveléből, melyben azt írták, a gyanúsított nem tett vallomást, és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A nő ügyvédje nem érti, miért húzódott ilyen sokáig az ügy, szerinte a legfontosabb bizonyítékok már a vizsgálat elején megvoltak. Azt sem tudja, hogy miért csak testi sértés miatt nyomoznak.

„Nem minősítettük mi a bűncselekményt, de az biztos, hogy itt több dolog merült fel, már a nyomozóhatóság korábbi közlései alapján is. Hivatali, szolgálati visszaélés – azt gondolom, hogy ennek a gyanúja legalább megállapítható” – mondta az ezredesnő ügyvédje.

 




 

A nő az áthelyezése után decemberig dolgozhatott, januárban fél évre felmentették a munkavégzés alól, ezután pedig kötelezték, hogy vegyen ki szabadságot.

Ez azt jelenti, hogy 8 hónapja nem dolgozik.

Az RTL stábja kereste a rendőrséget, hogy megtudják, a vezérőrnagy a gyanúsítás óta is a helyén van-e, de szűkszavúan csak annyit írtak: „A jogszabályi előírások alapján munkahelyi belső vizsgálat indításának nincs helye a büntetőeljárás befejezéséig.”

Az RTL Híradó riportja az esetről:

 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?