Belföld, Hírek

Bejelentette a kormány a raktárkoncertek részleteit: így kaphatnak a zenészek a milliárdokból – Demjén Rózsira és Tóth Gabira is számítanak

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán ismertette, kik és hogyan juthatnak pénzbeli támogatáshoz abból az 5,3 milliárd forintból, amit a kormány a zeneipar megsegítésére különített el.

 

 

 




 

Hiába reménykedtek a zenekarok és a szervezők: továbbra sem lehet 500 fősnél nagyobb zenés, táncos rendezvényeket tartani az országban – erről Gulyás Gergely tájékoztatott a csütörtök délelőtti Kormányinfón. A döntés értelmében az augusztus 15. utáni fesztiválokat és nagykoncerteket törölni kell, ami a korábbinál is nehezebb helyzetbe hozza a zenészeket és a szervezőket. A kormány épp ezért a zeneipar szereplőit egy 5,3 milliárdos támogatással próbálja segíteni, amelyhez egy külön programot dolgoztak ki.

(A legfrissebb hírek itt)

Hogy kik és milyen módon juthatnak hozzá anyagi támogatáshoz a segélyalapból, arról Szentkirályi Alexandra a Facebook-oldalán tájékoztatott. Kiderült, mit is jelent a garázskoncert-sorozat, amit a kormányszóvivő ezúttal raktárkoncertként emleget.

„A járványhelyzet miatt idén elmaradnak a nagykoncertek, a fesztiválok. Erre azért van szükség, mert nem szeretnénk kockáztatni a járvány újbóli fellobbanását. Azt viszont tudjuk, hogy a hazai könnyűzenészeket és a velük dolgozó háttérembereket nehezen érinti mindez, ezért is támogatjuk raktárkoncertek létrejöttét több mint 5 milliárd forint értékben. A zenekarokról a legnagyobb fesztiválok szervezőivel, zenei szakemberekkel egyeztetünk. A magyar kormány természetesen a legszélesebb körben kívánja támogatásban részesíteni a magyar könnyűzenei szakmát, és számít a munkájukra” – olvasható a kormányszóvivő friss bejegyzésében, amelyhez egy olyan videó is tartozik, melyben Szentkirályi Alexandra elmagyarázza, milyen formában és kiknek adnak támogatást.

„Több mint 5 milliárd forint értékben támogatjuk legalább 150 raktárkoncert létrejöttét, ahol a hazai könnyűzenei élet szereplői profi technika, és saját stábjuk segítségével játszhatják el dalaikat. A zenészek és háttérembereik kiemelkedő gázsit kapnak, a professzionális fény- és színpadtechnikáról, iletve a produkciók felvételéről és közzétételéről pedig a Magyar Turisztikai Ügynökség koordinálásával az Antenna Hungária gondoskodik. Bár tudjuk, hogy egy felvétel nem pótolhatja a valódi hangulatot, mégis jó lesz megnézni egy-egy koncertet, amelyeket várhatóan szeptemberben teszünk elérhetővé. Olyan nevekre számítunk, mint Tóth Gabi és Tóth Vera, Demjén Rózsi, a Tankcsapda vagy Balázs Fecó. A többi, fesztiválokról megszokott zenekarról a legnagyobb fesztiválok szervezőivel egyeztetünk. A háttérmunka már zajlik, érdemes lesz követni a raktárkoncerteket, mert egy magyar nyár sem telhet el koncert nélkül – mondja a videóban Szentkirályi.

 




 

Több mint 5 milliárd forint értékben segít a kormány a magyar könnyűzenei szakmán

A járványhelyzet miatt idén elmaradnak a nagykoncertek, a fesztiválok. Erre azért van szükség, mert nem szeretnénk kockáztatni a járvány újbóli fellobbanását. Azt viszont tudjuk, hogy a hazai könnyűzenészeket és a velük dolgozó háttérembereket nehezen érinti mindez, ezért is támogatjuk raktárkoncertek létrejöttét több mint 5 milliárd forint értékben. A zenekarokról a legnagyobb fesztiválok szervezőivel, zenei szakemberekkel egyeztetünk. A magyar kormány természetesen a legszélesebb körben kívánja támogatásban részesíteni a magyar könnyűzenei szakmát, és számít a munkájukra. Az alábbi videóban el is hangzik pár név ízelítőül, a lista pedig folyamatosan bővülni fog.Hiszen egy magyar nyár sem telhet el koncert nélkül!

Közzétette: Szentkirályi Alexandra – 2020. augusztus 5., szerda

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?