Belföld, Hírek

Már közel 1200-an jelentkeztek iskolaőrnek

A jelenlegi adatok szerint 185 intézménybe kerülhet ősztől egy-egy iskolaőr.

 

 

 

 




 

Mint azt mi is megírtuk, szeptembertől iskolaőröket alkalmazhatnak az iskolák. Arról, hogy mi az elvárás feléjük, a Magyar Közlönyben részletes leírták adtak ki.

Július közepén az EMMI azt közölte, hogy szeptemberben 491 állami fenntartású köznevelési és szakképzési intézményben kezdhetik meg munkájukat az iskolaőrök. Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre. Feladata azon intézmények belső rendjének fenntartása, amelyekben erre leginkább szükség van – áll a közleményben. A tárca tájékoztatása szerint az állami intézményfenntartók felmérése és az intézményvezetők kérése alapján 288 köznevelési és 203 szakképzési intézményben indul iskolaőrség – írta az MTI.

Az intézményi kör a későbbiekben változhat, előfordulhat, hogy egy intézményben egy idő után okafogyottá válik az iskolaőr jelenléte, míg más iskola – amennyiben kéri – bekerülhet az iskolaőrség által érintett intézményi körbe – írták korábban.

Az Országgyűlés július 3-án fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek parlamenti vitájában minden párt egyetértett abban, hogy nincs helye az iskolában semmiféle erőszaknak, sem a diákok között, sem a pedagógusok és a diákok között – emlékeztet a közleményben a minisztérium.

Most a Népszava arról számolt be, hogy az ITM közlése alapján az előzetes igényfelméréshez képest 23 szakképző intézmény mégsem kíván élni a lehetőséggel, hét intézmény viszont újonnan csatlakozott. (a korábban kiadott listán még 203 szerepelt). Így összesen 185 szakképzési intézménybe kerülhet egy-egy iskolaőr.




Július 23-ig 1182-en jelentkeztek az iskolaőri képzésre – közölte a lappal az Országos Rendőr-főkapitányság.

Mivel a jelentkezési határidő ugyan lejárt július 24-én, de többen postai úton küldték el jelentkezésüket, ezért a számok még változhatnak.

A képzés után nem kapnak azonnal állást, csak azok számíthatnak rá, akik megfelelnek a jelentkezési feltételeknek, és augusztus 3-tól részt vesznek a pedagógiai, pszichológiai, konfliktuskezelési képzésben.

Az ORFK azt közölte a lappal, hogy a 65 év alatti egykori rendőrök is lehetnek iskolaőrök. Ha szolgálati járandóságban részesülnek, az iskolaőri bér mellett továbbra is kapni fogják azt. Az iskolaőrök fizetése vidéken bruttó 220 ezer, a fővárosban bruttó 230 ezer forint lesz.

 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?