Kreatív

20 kertfelújítás, ami után legszívesebben azonnal kimennél, hogy felújítsd a sajátod

A kertünk felújításával egyúttal bővíthetjük az életünkhöz- és szórakozásunkhoz elengedhetetlenül szükséges szabadtéri teret. Ebből adódóan pedig, mivel valószínűleg több időt töltünk majd odakint az új tavunknál, a faházunknál vagy éppen a fedett medencénknél, az egészségünk is egyenes arányosan javulásnak indul. Az ilyen típusú felújítások mindig örömet okoznak a szemünknek és a lelkünknek egyaránt, nem beszélve arról, hogy a házunk értékét is jócskán megdobják.

 

 

 

1 ,,Építettem egy 15 ezer literes tavat a koi pontyaimnak.”
Kertfelujitas
2 ,,Faházat építettem a gyermekeim számára.”
Felujitott kert
3 ,,Végre ideje volt felújítani a hátsó udvaromat.”
Hatsokert felujitas


4 ,,Legutóbbi projektem: a hátsó kert felújítása.”
Ujrafuvesitett hatsokert
5 ,,A hátsó kertem egy kis átalakítást kapott.”
Elegans hatsokert
6 ,,Az új házunknak nagyon elhanyagolt volt a kertje. 3 hónapnyi kemény munka azonban csodákra volt képes.”
Hatsokert felujitas elott es utan
7 ,,Idén tavasszal újraépítettem a kerti tavamat. Sok időt és kemény munkát igényelt, de nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel.”
Kerti to felujitas


8 ,,Az üres hátsó udvaromat átalakítottam a legszebb hellyé, amit életemben láttam.”
Viragoskert
9 ,,A ronda zsúfoltságtól a hangulatos kényelemig.”
Terasz a kertben
10 ,,Apám és én építettünk egy teraszt a házamhoz.”
Patio a kertben
11 ,,Ez a kihasználatlan, piszkos hely, most sokkal pihentetőbbnek tűnik.”
Regi medence felujitasa
12 ,,A saját kezűleg készült sütögetőhelyünk.”
Kerti tuzrakohely elotte utana
13 ,,Átalakítottam a bejáratot, hogy nagyobbnak és szebbnek tűnjön az otthonom.”
Bejarat felujitasa
14 ,,A betonterasz helyére rendes burkolat, pergola és egy tűzrakóhely került.”
Hatso terasz felujitasa
15 ,,A hátsó udvarom átalakításának folyamata. A két kép között pontosan egy év telt el.”
Hatsokert felujitasa
16 ,,Persze, vásárolhattam volna földbe süllyeszthető medencét, de ehelyett inkább három és fél évet töltöttem ennek a természetes tónak a megépítésével.”
Kerti to keszites
17 ,,A saját készítésű csirkeólam, ami végre nem teszi tönkre az udvarom összhatását.”
Csirkeol a kertbe

 

 

 

 

 

18 ,,A dombos hátsó udvaromat 75 négyzetméteres terasszá alakítottam át.”
Kertbol hatalmas terasz
19 ,,Egyik hétvégén anyám úgy döntött, hogy szeretne építeni egy 100 dolláros tavat. Három héttel és több száz dollárral később ez lett az eredmény.”
Kerti to keszitese
20 ,,Semmi sem jobb annál, mint egy saját pizzasütő kemence a kertben.”
Teraszkeszites
 

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?