Celeb / Híresség

Gáspár Győző őszinte vallomása: „Szeretnék fiatal nagypapa lenni”

Nógrádmegyer — Nagy a boldogság Gáspár Győzőnél (46), ugyanis kisebbik lánya, Virág 18 éves lett.

 

 

 




 

A büszke édesapa egyik szeme sír, a másik nevet, ugyanis nem tud gyermekével ünnepelni, ám tudja, hogy lánya már a saját életét éli.

– Virágot a párja, vagy ahogyan én hívom, a vőlegénye Rodoszra vitte nyaralni a születésnapjáraMindig is ilyen fiút szerettem volna a lányaim mellé, aki romantikus, törődő és megengedheti magának, hogy nyaralni vigye a szerelmét. Mi vittük ki őket a reptérre, persze féltjük, de most kell világot látni, amíg fiatal – kezdte lapunknak Győzike, aki elárulta, Virág és Krisztián fél éve alkot egy párt.

Krisztián fél éve párja Virágnak, Győzi már lánykérésben reménykedik /Fotó: Instagram

 

 

 

 

 

Korábban mind a két Gáspár lány, Evelin (26) és Virág születésnapján is hatalmas bulit tartott a család, az ajándékoktól gyakorlatilag roskadozott az asztal, idén ez máshogy alakult.

– Virág szeretett volna egy autót, de Beával úgy döntöttünk, ez még korai. Tizennyolc évesen még szinte gyerek, állandóan aggódnánk, rettegnénk, amikor kocsiba ül, nehogy baja essen. Nemrégen volt a balesetünk, óvnánk Virágot, így autó idén nem lesz. Krisztiánt kértük meg, hogy adja oda neki azt a képeslapot, amit még itthon írtunk neki Beával. Megköszönjük, hogy mi lehetünk a szülei és sok boldogságot kívánunk neki az életben – árulta el a Romantic frontembere, aki büszke mind a két lányára.

Virágot az egész család (elöl Evelin, jobbra Bea, hátul Győző és Krisztián) kikísérte a repülőtérre /Fotó: Instagram

Virág az ország szeme láttára nőtt fel, mindössze kétéves volt, amikor először szerepelt a tévében, ma pedig már kész nő. Győző titokban abban bízik, mielőbb unokával ajándékozza meg őket.

 




 

 

– Látom a hátrányát a lányaimon annak, hogy ennyit szerepeltek gyerekként, de mind a ketten értelmes, szerethető felnőttek lettek. Evelinnek mindene a tanulás, de nem tudom, Virágnak is ezt az utat kell-e járnia – morfondírozott a showman.

Virág már gyerekként szerepelt a tévében az apja oldalán /Fotó: RAS-Archívum

– Most persze az a legfontosabb, hogy legyen meg az érettségi, utána lehet tervezni. Én örülnék, ha hamarosan szóba kerülne a lánykérés és a családalapítás, szeretnék fiatal nagypapa lenni és örülnék, ha a lányom is boldog lenne. Krisztián szüleivel már találkoztunk, jó emberek, jó helyre kerülne a lányom. Ha hazajönnek a gyerekek a nyaralásról, tartunk egy nagy, közös ünneplést.

Imádkoztak mindenkiért

A Gáspár család vasárnap reggel templomba ment, hogy a misén Virágért imádkozzon – és persze mindannyiukért.

– Ilyenkor mi mindenkiért imát mondunk. Evelinért is, hogy találjon egy olyan fiút, aki szereti és megbecsüli, és magunkért is, hogy zárják le az összes ügyünket és három év után végre nyugodtan aludhassunk – mondta Gáspár Győző.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?