Belföld

Ezzel az ajándékkal köszönték meg Borkai Zsolt munkáját

Több mint fél év telt el azóta, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozásokat indított Borkai Zsolt volt győri polgármester szexbotrányával kapcsolatban. Borkai az elmúlt hónapokban nem szívesen jelent meg nyilvános eseményen, ám most kivételt tett, ugyanis elutazott a Megyei Jogú Városok Szövetségének székesfehérvári rendezvényére.

 

 

 




 

„1990 óta hagyomány, hogy a nyugdíjba vonuló, nem induló vagy nem újraválasztott polgármesterektől jelképes ajándékkal búcsúznak tagjaink” – mesélte Papp Erika, a szövetség főtitkára. Ennek okán Borkai Zsolt egy kézműves vázát kapott ajándékba – írja a Népszava.

A lap egyébként azt szerette volna megtudni a rendezvényen, hogy a volt győri polgármester a s**x- és korrupciós botrányai után nem érzi-e visszásnak, hogy részt vesz egy ilyen közéleti eseményen, illetve, hogy kihallgatták-e már tanúként – ugyanis Borkai ellen jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban –, ám a lap kérdései süket fülekre találtak.

Mint arról a Blikk is több ízben beszámolt, a Borkai Zsolt lemondásához vezető botrány tavaly októberben robbant ki, amikor az „ördög ügyvédje” nevű blogon videórészletet tettek közzé, amelyen Borkai és a győri gazdasági élet hozzá kötődő személyei egy csoports**xen vesznek részt prostituáltakkal egy adriai tengeri luxusjachton. Később sorra derültek ki a Borkai-éra összefonódásai, amelyekben a családtagjai is érintettek voltak.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?