Életmód

20+ nosztalgikus kép fiatal szülőkről, akiknek a gyerekei tele vannak szeretettel és büszkeséggel

Mindannyian szeretünk néha nosztalgiázni kicsit a családi fotóalbumokban, hiszen ezeknek a csodás “időgépeknek” a segítségével nemcsak a saját, de szüleink és nagyszüleink gyerekkorába is egyaránt visszarepülhetünk. Megnézhetjük az első randevújukat, az első autóvásárlásukat, és tulajdonképpen minden nagyobb pillanatot, amikor anyáink és apáink igazán boldogok voltak életük során.Ahogy öregszik az ember, úgy válnak egyre értékesebbé számára ezek a szülőkről készült féltve őrzött képek, és bizony az sem ritka, hogy a leglátványosabb fotókkal még az interneten is eldicsekedünk olykor a nagyvilágnak. A most következő emberek is ezt tették, a szüleikről készült elképesztő fotóknak hála pedig egy kis betekintést nyerhetünk a múltjuk szívderítő, nagy pillanataiba.

 

 

 

,,1955. Ez a kép édesanyám házában készült, mielőtt először randizni ment volna édesapámmal. 60 évig voltak házasok.”
,,Anyám és én, 1982-ben, Argentínában.”
,,Ezek a szüleim valamikor 92 és 93 környékén. A mai napig úgy flörtölnek, mintha csak tegnap találkoztak volna.”


,,Apámnak sikerült elég pénzt összegyűjtenie, hogy megvegye élete első autóját a 80-as évek közepén. Kaliforniában dolgozott és gyümölcsöt szedett.”
,,A csodálatos szüleim és én, 1990-ben. Apám szobrász, anyám énekesnő volt.”
,,Anyám, amint a tengerparton futkározik édesapámmal az első randijukon, San Diego-ban, 1981-ben”
,,Apám úgy nézett ki, mint a pakisztáni Bruno Mars az 1980-as években.”
,,Apám gitározik egy hatalmas hangszórón ülve, 1979-ben, Japánban.”


Csak egy szerető édesanya képes lefeküdni a földre, hogy élő rámpa legyen belőle a fia biciklis kaszkadőrmutatványához.
,,Édesapám a Fülöp-szigeteken a 80-as évek elején.”
,,A nagymamám, amint segít édesanyámnak az esküvője napján, 1968. május 11-én.”
,,Édesapám, az iskolai szalagavató előestéjén a 70-es években. Ezt a legendás képet a testvére készítette róla, aki nem mellesleg profi fotós volt.”
,,A szüleim egy vakrandin ismerkedtek meg, pontosan 50 évvel ezelőtt.”
,,Édesapám és élete egyik legnagyobb fogása, 1987-ben.”
,,A gyönyörű édesanyám, 1967-ben.”
,,Az időjárásjelentő édesapám az első munkanapján, 1987-ben.”
,,Az édesapámmal randizni készülő anyukám, 1972-ben.”
,,A hármasikrekkel (én, a bátyám és a húgom) terhes édesanyám, a terhessége 5. hónapjában.”
,,Apám és az első kölyökkutyája, 1990-ben.”
„Portré apámról, 1980 körül”

 

 

 

 

“Apám a 80-as években vadászpilóta volt.”
„Apám és anyukám nem sokkal azután, hogy pilótaként elkezdtek dolgozni, 1978”
„A szüleim esküvője az 1980-as években”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?