Celeb / Híresség

Családja már szóba sem áll vele: teljesen összetört a magyar sztár

A testvére és az édesanyja már nem is szól Young G-hez.

 

 

 

 




 

Ritka olyan összetartó családot látni, mint amilyen Rácz Béla, azaz Young G családja volt. Nagyon szoros volt a kapcsolat a rapper és testvére, Rácz Ildikó, azaz Gigi között, minden titkukat megosztották egymással. A jó viszony azonban megingott Béci 2018-as válása után…

„A válásom után kezdett a testvérem nagyon furcsán viselkedni, és sajnos édesanyám is. Családi rendezvényeket tartottak, ahova a volt páromat hívták meg a kislányommal és engem nem. Nem hívtak, nem kerestek” – mesélte a Borsnak Béci.

„Az új páromat, Norinát gyakorlatilag emberszámba sem vették, nem jöttek hozzánk vendégségbe, nem kerestek minket. Engem sem… Persze egy idő után kifakadtam és számon kértem rajtuk, hogy miért a volt feleségemmel programoznak, amikor itt vagyok én is és a párom is, de annak sem volt különösebb foganatja. Egyszerűen nem kerestek” – meséli a rapper. Hozzátette, már ott tartanak, hogy a betegsége kapcsán sem érdeklődnek a hogyléte felől.

 

 

 

 

A rappernek pokoli fájdalmai vannak testszerte az ízületeiben, gyakorlatilag járni is alig tud, a fellépések előtt szteroidinjekcióval turbózza fel magát, hogy színpadra tudjon állni. Hiába jár orvostól orvosig, eddig senki sem tudta megmondani, konkrétan mi lehet a fájdalom oka.

Amúgy, hol van ilyen pár a föld kerekén?!?!?!🌍Tini raklik szerte szét Budapesten olyan dolgokat művelnek, h nekem van…

Közzétette: Young G – 2020. július 11., szombat

„A poklok poklát élem meg minden nap” – folytatja Béci. „A párom, Norina mindenben segít, támogat. Velem sír, ha szenvedek, elkísér a doktorokhoz, ellát otthon, aggódik értem. Az anyám fel sem hívott, hogy megkérdezze: hogy vagyok? Holott vannak időszakok, amikor mankóval tudok csak járni. A párom édesanyja többször jár át hozzánk és aggódik értem, mint a saját családom. A húgom sem keres. A viszonyunkról mindent elmond, hogy Gigi egyéves kislányát, aki az unokahúgom, egyetlenegyszer láttam eddig” – meséli szomorúan Young G, majd hozzáteszi:

„Az utolsó balhénk után fogtam magam és letiltottam őket mindenhonnan. Bár nagyon fáj, hogy így eltávolodtak tőlem, ezt éreztem a legjobb megoldásnak”.

 

 

 

 

forrás: ripost.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?