Érdekes

15 tény az emberi testről, amit soha többé nem fogsz tudni kiverni a fejedből

Az emberi test az egyik leghihetetlenebb és legcsodálatosabb szerkezet a világon. Például: a csontjaink erősebbek, mint az acél, a gyomorsavunk pedig olyan erős, hogy még egy borotvapengét is képes feloldani. Jól hangzik, nem? És ez még nem is minden! A testünknek számos olyan lenyűgöző képessége van, amiről talán a legtöbben nem is hallottak, szóval itt az ideje bepótolni őket.

 

 

 

Emberi szem megapixel

  • Az emberi szem felbontása 576 megapixel, vagyis nagyobb, mint bármilyen ma használatos kamera felbontása.
  • Egy felnőtt ember akár 200 különféle izmot is használhat ahhoz, hogy egyetlen lépést tegyen.
  • szaruhártya a testünk egyetlen olyan része, ami nincs összeköttetésben az ereinkkel, tehát közvetlenül a levegőből nyeri az oxigént.

Ember összemegy

  • Este körülbelül 1 cm-rel alacsonyabbak vagyunk, mint reggel, amikor felkelünk. Ennek oka a gravitáció, ami a nap folyamán szépen lassan összenyomja a gerincünkben és a térdeinkben található porcokat, amitől így lecsökken a magasságunk. Éjszaka, alvás közben ezek újra visszaállnak az eredeti állapotukba.


  • gyomorsav olyan erős, hogy a fémet is képes feloldani. Csak azért nem lyukasztja ki a gyomrunkat, mert annak belsejében egy még erősebb, folyamatosan cserélődő védőréteg található.
  • A nők agya a terhesség alatt összemegy, tehát már csak ezért sem véletlen, hogy teljesen másképp viselkednek ilyenkor.

Föld megkerülése

  • Egy átlagos ember élete során körülbelül 160 ezer kilométert gyalogol, vagyis annyit, mintha 5-ször körbesétálná a Földet.
  • A csontjainkkal és más szerveinkkel ellentétben a fogaink az egyetlen testrészeink, melyek nem tudják meggyógyítani és helyrehozni magukat. Ez elég szívás, mivel ez az egyik leginkább igénybe vett szervünk.
  • Az emberi csontok rendkívül erősek – erősebbek, mint az acél vagy a beton. 16 köbcentiméter csont például akár 8600 kg terhelést is elbír.

Könnycsatorna

  • A szemhéj alján van egy apró lyuk, amit lacrimal punctum-nak hívnak. Ez könnyeket enged az orrba, szóval ezért van az, hogy folyik az orrunk, amikor sírunk.
  • Körülbelül 30 ezer és 40 ezer elhalt bőrsejt hámlik le rólunk óránként, szóval 24 óra alatt akár az egymillió sejtet is „veszíthetünk”.
  • A bőrünk teljes felülete (epidermisz) minden hónapban teljesen kicserélődik. Tehát élete során egy embernek akár 1000 „különböző” bőre is lehet.

Paradicsom gének

  • A paradicsomban több gén van, mint egy emberben. Ennek a zöldségben több mint 30 ezer gén található, míg egy embernek például 25 ezer. Összehasonlításképpen nagyjából annyi génünk van, mint egy féregnek.
  • A szívverés képes szinkronizálódni a hallgatott zene ritmusával. Éppen ezért ez egy jó módszer lehet rá, ha például szeretnénk megnyugodni, és szabályozni a vérnyomást, illetve a légzést.
  • A természetesen szőke embereknek több hajuk van. Körülbelül 150 ezer hajszál van a fejükön, míg a sötét hajú embereknek csak 120 ezer. Igaz, ami igaz: a szőke haj gyengébb.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?