Celeb / Híresség

Kanye West bejelentette, indul az amerikai elnökválasztáson

Július 4-én az amerikaiak nemzeti ünnepen, a Függetlenség napján a világhírű rapper Kanye West Twitteren jelentette be, hogy elindul az Egyesült Államok elnökségéért.

 

 

 

 




 

Be kell teljesítenünk az Amerikában rejlő ígéretet; bíznunk kell istenben, közös víziót kell kialakítanunk és közösen kell építenünk a jövőnket. Elindulok az Egyesült Államok elnökségéért – írta a Twitteren a rapper.

Habár a független jelölteknek általában nem sikerül két nagy párt által meghatározott elnökválasztáson érvényesülniük, a rapper-t rögtön támogatásáról biztosította a korábban Trumpot támogató Elon Musk milliárdos vállalkozó is. West beállt a George Floyd halála miatt tüntetők közé is és felajánlotta, hogy a tragikusan elhunyt férfi kislányának oktatását ő fogja fedezni.

Korábban Kanye West is szimpatizált az Egyesült államok elnökével, még a Fehér Házban is járt Trumpnál, de nem sokkal a a látogatás után azt mondta, hogy inkább elhatárolódik a politikától, mert kihasználták.

West korábban már 2015-ben elhintette, hogy indulni fog egyszer az amerikai elnökválasztáson 2020-ban, a tavalyi évben pedig azt mondta, hogy 2024-ben lehetséges, hogy ő is a jelöltek közt lesz. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy a rapper csak az egy hete megjelent „Wash Us In the Blood” című albumának népszerűsítése miatt kacérkodik azzal, hogy elnöki babérokra tör.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?