Életmód

16+ akkor és most fotó, melyek bizonyítják, hogy létezik örökké tartó szerelem

Egy párkapcsolat eleje mindig rózsaszín ködből és cuki becenevekből áll, ám utána jön csak a neheze. Amikor ugyanis a rózsaszín köd elillan és a cuki becenevek is a feledés homályába merülnek, akkor dől csak el igazán, hogy a párok együtt maradnak-e vagy sem. Az alábbi emberek nem csak egyszerűen sikerrel vették ezt az akadályt, de szívmelengető akkor és most fotóik segítségével világossá tették, hogy igenis, még napjainkban is létezik az a bizonyos nagybetűs IGAZ SZERELEM.

 

 

 

1 A holokauszt-túlélő hölgy és az őt megmentő katona 70 évig éltek boldogan egymással.

2 A Woodstock album borítóján szereplő pár még mindig együtt van, 46 évvel később.

3 ,,A legjobb barátom feleségül vette álmai asszonyát – 3 évesen találkoztak először.”


4 ,,A szüleim, 60 éve szerelemben.”

5 A házaspár 70 évvel később újra elkészítette esküvői fotóját.

6. 81 éve élnek házasságban.



7 ,,A feleségem és én, hatodik osztályban egy iskolai táncon és később, az esküvőnkön.”

8. 40 éves házassági évfordulójukat ünneplik azzal, hogy újrafotózták az 1975-ös esküvői fotójukat.

9 Ez a meleg pár, akiknek 25 éve azt mondták hogy “ez csak egy átmeneti fázis” az életükben.

10. 69 évnyi szerelem után, egymás kezét fogva hunytak el.

11 ,,A szüleim 2016-ban, az 1975-ben ültetett fájukkal.”

12 Az esküvő napján, majd 43 évvel később.

13 ,,Nagyszüleim 77-ik házasságuk évfordulója.”

14 Akkor és most.

15 ,,A nagyszüleim, akkor és most.”

 

 

 

 

 

16 Aubrey és Mike 1989-ban születtek, mindössze 11 nap különbséggel. 2012-ben kezdtek el randizni, majd 2015 júliusában összeházasodtak.

17 Herbert és Zelmyra Fisher 2011. május 13-án ünnepelték volna 87. házassági évfordulójukat, de Mr. Fisher 2011. február 27-én, 105 évesen elhunyt. 2008-ban ők voltak a legidősebb házaspárként nyilvántartva.

18 Koszorúslány és a gyűrűhordozó fiú (1995-ben) húsz évvel később összeházasodtak.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?