Belföld, Hírek

Ujjal mutogat a gyámhatóságra a Deák téri késelő anyja, de az intézmény nem vállalhat felelősséget

Budapest — Két hónapig még biztos rácsok mögött marad a Deák téri vérontással gyanúsított Cs. Krisztián (18), akit két ember megöléséért tartanak felelősnek, ahogy nem szabadul a csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsított két bűntársa sem a letartóztatásból.

 

 

 




 

A Fővárosi Törvényszék indoklása szerint Cs. Krisztián és egyik bűntársa korábban több bűncselekményt is elkövettek, a késelőt a rendőrség körözte is.

– Elkeresedtem, hogy rács mögött marad a fiam. Jóindulatú gyerek ő, a drogok miatt sodródott idáig. Tudomásul veszem a bíróság döntését és várom, hogy újra találkozhassak vele – mondta a Blikknek Cs. Krisztián édesanyja, N. Szonja.

Cs. Krisztiánt (18) gyanúsítják a kettős gyilkossággal / Fotó: Police.hu

A kérdésre, hogy korábban milyen bűncselekmények miatt körözték a fiát, így felelt: – Fogalmam sincs, mit követett el a gyerek. Május elején a rendőrök a haverjaival együtt bevitték, majd miután a nyomozók kihallgatták, Krisztián még aznap intézetbe került.

Mint azt a Blikk megírta, május 22-én hajnalban a Deák téren két társaság összeverekedett, Cs. Krisztián egy bicskával olyan súlyosan megsebesített két fiút, hogy az életüket már nem lehetett megmenteni.

 

 

 

 

A késelő anyja úgy véli, a gyámhatóságnak is szerepe volt abban, hogy az események ilyen tragikusra fordultak, hiszen gyermeke mindennap kiszökhetett az intézetből.

– Igaz, hogy a tragédia hajnalán már 18 éves volt a fiam, de ha az intézetben rács mögött tartják őt, nem tud az utcára menni, nem jut droghoz – vélte az asszony.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságon Gősi Tamás osztályvezető kérdésünkre megerősítette, Cs. Krisztián valóban többször is megszökött.

„Az ellátott nem zárt intézeti nevelésbe, hanem nyitott intézménybe, befogadó otthonba került, ahol bejelentésre elhagyható az intézmény – írta Gősi Tamás. – Látogatók jöhetnek, a szobák nem zártak, lehetőség van az udvaron tartózkodásra külön engedély nélkül, az ellátottak benntartása csak nevelési, pedagógiai módszerekkel biztosítható” – tette hozzá, majd megjegyezte, hogy a büntető törvénykönyv alapján a bűncselekmény elkövetője büntetőjogi felelősséggel tartozik tettéért.

Térfigyelő rögzítette

Mint kiderült, a téren kirobbant tömegverekedés összes résztvevőjének volt már dolga a hatósággal. A késelés után kilenc embert előállítottak, a nyomozók kockáról kockára elemezték a kamerafelvételeket, hogy tisztázzák, kinek mi volt a szerepe a tragédiában.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?