Életmód, Érdekes, Kreatív

Az internetezők 20 alkalommal megmutatták, hogyan is kell jól végezni a különböző munkákat

Tetszik vagy sem, a mindennapokban leggyakrabban olyan dolgokkal találkozhatunk, melyek bizony javítást igényelnének – már persze, ha a tökéletességre akarunk törekedni. Ilyen például a nyilvános vécéfülkék alján található rés, a müzlik visszazárhatatlan csomagolása, és még sorolhatnám. Néha azonban, amikor szerencsénk van, olyan dolgokba futhatunk, melyek már nem igényelnek javítást, hiszen úgy tökéletesek, ahogy vannak.

 

 

 

1 Tökéletes nyilvános WC ajtó.

2 Végre egy müzligyártó, aki tudja, hogy nem egyszerre akarjuk megenni az összes müzlit, úgyhogy visszazárható csomagolást tett a termékre.

3 Minden repülőtéren be kellene vezetni ezt a fajta székkarfába épített USB-töltőt és konnektort.


4 Abban a korban vagyunk, amikor az ember minél inkább szeretné elkerülni a baktériumokat, ennek pedig az egyik legjobb módja, ha a nyilvános vécék ajtaja lábbal is nyitható.

5 Ennek a nyilvános padnak a középső eleme felemelhető és asztallá alakítható.

6 Ha létezik tökéletes vödör, akkor ez az.

7 Valakinek végre eszébe jutott, hogy olykor töltés közben is szeretnénk használni a telefonunkat.



8 Hála ennek az akasztónak, többé nem kell a földre tenni a táskákat.

9 Egy bár, aminek a pultjában van egy beépített jég-csík, hogy az italok mindig hidegek maradjanak.

10 Többé nem fogjuk a ventilátor helyett a lámpát felkapcsolni, vagy fordítva.

11 Ezt a nyakkendőt úgy alakították ki, hogy a puha belsejével bármikor megtörölhessük a szemüvegünk.

12 Ennek a bárnak beépített telefontartó van az asztalaiban, így biztos, hogy nem fogjuk leönteni a telefonunkat, ha mondjuk valamit kiborítunk az asztalon.

13 A padló közeli óriás gombok lehetővé teszik, hogy akkor is könnyedén kezeljük a liftet, ha tele vannak a kezeink.

14 A magánparkoló magántulajdonban tartása még soha nem volt ennyire egyszerű.

15 Ezzel teljesen új szintre léptek a kávés poharak.

16 „Kutyaparkoló” egy németországi Ikea előtt.

17 Mennyivel egyszerűbb dolgunk lenne, ha ezt minden próbafülkében bevezetnék.

 

 

 

 

 

 

18 El tudod képzelni, hogy hány balesetet lehetne ezzel elkerülni?

19 Ennek a pincérhívó gombnak hála még soha nem volt ilyen könnyű dolgunk, ha fizetni vagy rendelni szeretnénk még valamit a pincértől.

20 ,,A szállodai szobám tükrének a középső része hátulról fűtött, ezért soha nem párásodik be.”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?