Életmód

17 ember, aki tudja, hogy a jó tettek viszik előre ezt a világot

Még a legsötétebb napokon sem szabad elfelejtenünk, hogy a Földön több jó ember él, mint gonosz. Ha egy pillanatig is kétségeid vannak efelől, akkor vess egy pillantást a most következő cikkünk hőseire, akik hol kóbor állatokat etetnek, hol felvidítják a beteg gyerekeket, hol pedig egyéb más önzetlen tettel igyekeznek jobb hellyé tenni a világot. Ismételten bebizonyosodott a mondás: nem minden hős visel köpenyt.

 

 

 

1 Ez a férfi régi hűtőtáskákból házat épített a kóbor macskák számára.

2 ,,Vasárnap a férjem mindig elviszi magával vásárolni a lányunkat, hogy egy kicsit pihenhessek, és mindig virággal térnek haza. Ma a lányom nem ment vele, ezért a férjem hozott neki is egy kis virágot.”

3 Ez a pap állatokat hoz a misére a menhelyről, hogy gazdát találjon nekik.


4 Ez a halász megmentett egy parttól néhány kilométerre úszó szarvast.

5 Valaki 3 emeletes házat épített a kutyáinak.

6 A buszvezető édességgel kínálja a diákokat.



7 Gondoljunk egymásra télen is.

8 Ez a férfi megment egy tüntetés közben lefújt kóbor kutyát.

9 Rendőr segít kereket cserélni az autópályán defektet kapott autósnak.

10 Amikor valaki mindenre figyel.

11 ,,A barátom minden nap több csomag szemetet gyűjt, miközben körbeutazza a világot.”

12 ,,Ez a férfi rendszeresen eteti a hajléktalan állatokat a környékünkön.”

13 Ez a férfi meghívja a járókelőket, hogy tekintsék meg a világűrt a hatalmas távcsövén keresztül.

14 Egy tüntető, aki vizet oszt a rendőröknek.

 

 

 

 

 

15 Ebben az iráni kávézóban az egyik alkalmazott egy macska. Már egyszer örökbe fogadta valaki és elvitte, de a cica visszaszökött.

16 Tininindzsa jelmezben ablakot mosó munkás egy fehérorosz gyerekkórháznál.

17 A 9 éves Pasha Abramov háziállatokat rajzol, de nem pénzért, hanem állateledelért, amit utána a környékbeli menhelyeknek adományoz.

🥳Праздник в детской библиотеке🎨🐾Обмен портрета Джека на корм для приюта🐶Спасибо Любе👋

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?