Életmód

Azt hittük, hogy ezt a 21 dolgot nem lehet elrontani, de ezek az emberek bebizonyították, hogy mégis

Mindannyian hibázunk néha munka közben, de mentségünkre legyen szólva, hogy ezek általában apró kis bakik inkább, és amint észrevesszük őket, mindent megteszünk annak érdekében, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Ez a különbség köztünk, és a most következő emberek között. Cikkünk hősei ugyanis azontúl, hogy látványos bakikat követtek el, meg sem próbálták helyrehozni azokat. A cikk végén bónuszban elrejtett képből pedig kiderül, hogy olykor még az állatok is hanyag munkát végeznek.

 

 

 

1 Ez az újság is megérte a pénzét.

2 ,,Szeretném tudni, hogy mennyi víz van a vízforralómban, de nem árulja el.”

3 ,,Ez valami nagyon speciális csap lehet. Vagy meg kell várni, míg megtelik vízzel, vagy a csap oldalához kell nyomni a kezünket, hogy sikerüljön valahogy megmosni.”


4 ,,Így néz ki az irodai WC-nk. Annak érdekében, hogy ne unatkozz a vécén ülve, nézheted, hogy közben mi folyik az udvaron.”

5 Így lett megjavítva ez a hintaszék.

6 Egy újabb bizonyíték rá, hogy ragasztószalag segítségével minden probléma orvosolható.

7 ,,Apu úgy döntött, hogy megjavítja a lépcsőt, de elfelejtette, hogy a hozzá szükséges eszközök csak több nap múlva érkeznek.”



8 Nem perfekcionistáknak való látvány.

9 ,,Nem volt kedvünk sütni, ezért taco-kat rendeltünk a közeli mexikói étteremből. Ezt hozták nekünk házhoz.”

10 ,,Két hónapja lóg a szobámban ez az óra, de csak most vettem észre, hogy aki készítette, annak lövése sem volt a római számokról. Most vehetek egy új órát.”

11 Ez az aljzat nem ismer akadályt.

12 A művész rendkívül gazdag képzelőerővel tervezte meg ezt a teafű tartót.

13 Ebben a liftben nagyon résen kell lenned, ha nem akarsz rossz emeltre menni.

14 ,,Szeretem a csokidarabos fagyit, ezért ilyet vettem. Egy ideje már ettem, amikor hirtelen hiányérzetem támadt. Észreveszed, hogy mi a baj?”

15 ,,Az új vezeték nélküli egeremet nem lehet ki kapcsolni. Vagy be.”

16 Így néznek ki ezek az állítólag zselével töltött édességek.

17 Villanykapcsoló, kiskezűeknek.

18 ,,Ezt a szépséget anyám fiókjában találtam.” (felirat: villa)

 

 

 

 

 

19 Erre azért nehéz magyarázatot találni.

20 Ezzel feladták a leckét szegény háziasszonyoknak.

21 Valaki a Mekiben még most tanulja a hamburgerkészítést.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?