Celeb / Híresség

Rengetegen bántják az Exatlon versenyzőjét: van, aki veréssel is fenyegeti Pap Dorcit

Az Exatlon második évadának versenyzője, Pap Dorci a hazaérése óta rengeteg mocskolódó üzenetet kap.

 

 

 

 




 

A kihívók oldalán küzdő 18 éves Dorci a sportrealityben második helyezést ért el, ám a hírnévvel együtt a rágalmazó és bántalmazó kommentek, üzenetek is együtt járnak.

A fiatal lány még az idén esedékes érettségijét is elhalasztotta, hiszen hatalmas lehetőség volt számára, hogy a Dominikai Köztársaságba utazhatott megmérettetni magát.

A műsor alatt sokszor került összetűzésbe játékostársaival, majd itthon is rázúdult a nézők ellenszenve.

„Aki meg akarja verni Dorcit, amikor hazajön, az like-olja ezt a kommentet. Kíváncsi vagyok, hányan vagyunk” – írta az egyik kommentelő.

– Anyuékat még rosszabbul érintik, mint engem. A nővéremet én vigasztalom, hogy nincsen semmi baj. Nem is tudom, honnan merítem ezt az erőt, de nem akarom, hogy mások lehúzzanak. Sokat kaptam az Exatlontól, nem hagyom, hogy ezt elvegyék tőlem – mesélte Dorci a Borsnak.

Dorci nem szomorú, hogy nem nyerte meg a versenyt, de a játék elbizonytalanította a jövőjét illetően. A fiatal lány azon hezitál, hogy továbbtanulásra adja-e a fejét, avagy vágjon bele a sportkarrierbe komolyabban.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?