Belföld, Hírek

Koronavírus: az ATV vezérigazgatója is megfertőződött

Németh S. Szilárd mostanra szerencsésen túl van a betegségen.

 

 

 




 

 

Pozitív lett Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatójának pénteken elvégzett koronavírustesztje. A múlt héten elvégzett teszt utólag is kimutatta a fertőzést igazoló antitesteket, ezért az elvégzését követően Németh S. Szilárdot egy kórházban is megvizsgálták laboratóriumi körülmények között, ahol szintén kimutatták, hogy a vezérigazgató még március végén elkapta a vírust, ám mostanra már túl van a fertőzésen.

Fontos leszögezni, hogy mivel az ATV még márciusban elsőként vezetett be elővigyázatossági intézkedéseket, és maga S. Szilárd is házi karanténba vonult, egy munkatárs egészsége sem volt veszélyben.

A vállalat első embere elárulta, hogy korábban érzett magán néhány tünetet, például elvesztette az ízlelését és a szaglását, csökkent az állóképessége, gyenge volt, illetve végtagfájdalmai voltak – írja a Media1.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?