Érdekes

Kalandorok bemásztak egy leszerelt hadihajó belsejébe, és onnan készítettek képeket

Bob Tisen és barátai már fiatalkoruk óta arról álmodoztak, hogy új és izgalmas helyeket fedezzenek fel, túrázzanak, és a saját határaikat feszegessék. A fiatal srácok számtalan elhagyatott helyen voltak már együtt, például még Csernobilban és Fukushimában is, ám 2011-ben Bob tudomást szerzett egy titkos hadihajó-kikötőről, és akkor minden megváltozott. Bob értelemszerűen nem árulta el, hogy hol található ez a titkos hely, már csak azért sem, mert a hajók rakétákkal együtt horgonyoznak. A férfi elmesélte, hogy többször is jártak már itt az évek során, és most először képeket is posztolt a szokatlan és valószínűleg teljesen illegális expedíciójukról.

 

 

 

Ez egy teljesen titkos hely.

A szemlátomást sértetlen hajók hosszú ideje horgonyozhatnak ebben az öbölben.

Még a rakéták is a kilövőállásra vannak szerelve.


Belül minden teljesen tiszta, szinte por sincs.

Az ajtók egy része zárva van, de így is sok helyre el lehet jutni a hajókon.

Például a kapitányi hídra.

Ezeket a hadihajókat valaki nagyon gyorsan, könnyelműen szerelte le.

A hajó belső festése olyan, mintha tegnap festették volna.



A hajó motortere.

Végtelen számú kábelrengeteg.

Rádiószoba.

A katonai tisztek társalgója.

És a tisztek kabinjai.

Nem biztos, hogy jó ötlet volt felügyelet nélkül hagyni ezt a rakétát.

A múlt század ereje.

A kapitányi híd mérete jól mutatja, hogy mennyire hatalmasak ezek a hajók.

Ez valamiféle raktár lehetett.

Mosoda és varrószoba.

A tengerészek közvetlenül a munkaterületük mellett aludtak.

Ezen a hajón még egy fogorvosi rendelő is volt!

És kórház?

 

 

 

 

 

 

 

 

Úgy látszik, mindenre felkészültek.

Ez lehetett a hajó étkezője.

A hajó tervrajza.

Hány kaliberes lehet ez az ágyú?

Végezetül egy gyönyörű, de egyben félelmetes fotó.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?