Belföld, Hírek

Június első napja se egészen olyan, mint vártuk – vajon mikor ér már ide tényleg a meleg?

Napok óta csúnya tréfát űz velünk az időjárás, egyáltalán nem késő tavaszi, nyár eleji a jelenlegi helyzet. Június első napja is elég borongósan indult, ami pedig a hét további részét illeti sem lehetünk igazán boldogok, bár azt mondják hamarosan tényleg jön már a meleg.

 

 

 

 




 

Hétfőn felszakadozik felhőzet, reggel még délen eshet, napközben legfeljebb gyenge, jelentéktelen záporokkal találkozhatunk az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből.

Az északias szelet több helyen erős lökések kísérik. Hajnalban 7-13, nappal 18-23 fok valószínű. Nem érkezik front.

Kedden erősen gomolyfelhős időre készülhetünk, záporokra, egy-egy zivatarra északon és a Dunától keletre lehet számítani. Az északias szelet élénk, a főváros térségében és a Dunántúlon erős lökések kísérik. Délután 17-22 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Szerdán a sok napsütés mellett elszórtan, többségében a Dunántúlon alakulhat ki zápor, zivatar. A légmozgás még főként nyugaton lesz élénk, erős. Hajnalra 5-12 fokig hűl le a levegő, délután 17-23 fok valószínű.

 

 

Csütörtökön déliesre vált az áramlás, az erősödő szél mellett melegebb légtömegek érkeznek térségünkbe. A kezdeti napos időt követően dél felől záporok, zivatarok érkeznek. 21-27 fok ígérkezik. Pénteken erős, viharos lehet a délnyugati szél, több helyen várható zápor, zivatar, délután 23-29 fok várható.

Frontok várhatók?

Hétfőn front nem érkezik térségünkbe, de fokozatos melegedés kezdődik, ami miatt az érzékenyek körében enyhe melegfronti tünetek jelentkezhetnek. Fáradtabbak, bágyadtabbak lehetünk, alvásproblémák jelentkezhetnek, ingadozhat a vérnyomás. Előfordulhat fejfájás, szédülés, amin a szeles idő tovább ronthat. A szív és keringési rendszer megbetegedéseivel küzdők, illetve az idősek lehetőleg kerüljék a nehéz fizikai megterhelést! Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk sok zöldséget, gyümölcsöt, valamint vitaminban gazdag ételeket!

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?