Életmód, Érdekes

Egymillió ember állítja, hogy még nem láttál olyan képeket, mint a most következő 18 fotó

Azt hiszed, hogy már mindent láttál az interneten? Pedig nem: még mindig vannak olyan izgalmas tények és fotók, amit láttán azonnal tágra kerekednek a szemeid. Egy kő, ami öregebb, mint a Nap? Egy halfajta, ami a vízből kiugrálva bogyókat eszik a növényekről? Virtuális szemüvegekkel termékenyebbé tett tehenek? Bizony, ilyen is van, és akkor ez még nem is a legnagyobb meglepetés.

 

 

 

1 Brycon – egy hal, ami szereti a bogyókat.

2 Egy diák aranygömböket talált a tengerparton: kiderült, hogy megkövült piritgolyók, amelyek körülbelül 185 millió évesek.

3 A mexikói Thule-fa a legvastagabb a világon: törzse átmérője 11,62 m. Senki sem ismeri az „életfának” is nevezett fa pontos életkorát. Becslések szerint 1200 és 3000 év közötti.


4 A legnagyobb holland múzeum, a Rijksmuseum tízmilliomodik látogtója egy éjszakát nyert Rembrandt „Éjjeli őrjárat” című festményével egy teremben, borral és finom vacsorával körítve.

5 Ez a látszólag unalmas kavics a Murchison meteorit, amely 1969-ben esett a földre. Nagyjából 4,65 milliárd éves, vagyis lehet, hogy idősebb, mint a Nap.

6 Ő itt egy felnőtt németjuhász kutya, akinél törpenövést diagnosztizáltak.



7 A spanyolországi Geoda Pulpi barlang az egyik legszokatlanabb barlang a Földön: ez egy tojás alakú üreg, teli kristályokkal.

8 Ezek a műanyag zsákok valójában egytől-egyig üvegből készültek.

9 Moszkvában a tehenek VR szemüveget kaptak: ez nyugodtabbá teszi az állatokat és több tejet adnak.

10 A híres Kizsi templom különlegessége, hogy az összeomlás veszélye miatt alulról építették újra.

11 Aubari-oázis a Szahara-sivatagban.

12 Rendőrőrs Dél-Koreában.

13 Ez az amszterdami bolt kizárólag gumikacsákat árul: például kaktusz-kacsákat, pokémon-kacsákat, vagy Daenerys Targaryen kinézetű kacsákat.

14 Fekete-kaktusz.

15 Angóranyúl.

16 Ez a kukoricacsutka formájú kés borostyánból és damaszt acélból készült.

 

 

 

 

 

17 Fekete hátterű tetoválás.

18 Összecsukható fa szobor.

When demonstrating my castles @portlandsaturdaymarket your reward is seeing all these little buildings pop out of nowhere. My reward is seeing your stunned and surprised facial expressions. And you guys are awesome!!! #popupcastles #woodworking #castlesforsale #homesforsale #tinyhouse

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?