Belföld

Újabb részletek a szigetvári kórházban történt szörnyű műhibáról: így cserélhették össze a két szert a műtőben

A műhiba miatt a 42 éves nő maradandó szervi és lelki sérüléseket is szenvedett.






Szerdán számoltunk be arról a döbbenetes esetről, amely szerint egy szigetvári kórházban véletlenül sóoldat helyett fertőtlenítőt kapott egy asszony, miután a műtét előtt összecserélték a két üveget.

 

Az ATV információi szerint a beavatkozást nem a központi műtőben, hanem az úgynevezett kis műtőben végezték el, ide nem akarták levinni a nyolcliteres fertőtlenítőt, így ebből egy kicsit egy üvegbe öntöttek, ám nem írták rá, hogy valójában mi is van benne. Így keveredett véletlenségből a fertőtlenítő a sóoldatok közé. Ezt a szert általában a műtők és az eszközök fertőtlenítéséhez használják.

 

A szakorvos és pszichológus szerint, ha a beteg túl van az életveszélyen, még hosszú időbe telhet a felépülése mind lelkileg, mind testileg. Ám a betegnél kialakulhat gyulladás is, legrosszabb esetben pedig hályog a szervezetében.

„A gyógyulási folyamat és a gyógyulási időtartam nagyban függ az elváltozástól, hogy milyen szervet és milyen mértékben érintett és az akutan kialakuló szövődmények mennyire vették igénybe a szervezetet, valamint milyen beavatkozásokat kellett ahhoz végezni, hogy a gyógyulási folyamat meginduljon” – nyilatkozta Késmárky András sürgősségi szakorvos az ATV-nek.

 

A rendőrség továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoz foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt. A tragikus hiba után a személyzet egyik tagja teljesen összeomlott, jelenleg is kórházban kezelik.

 



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?