Belföld, Hírek

Itt van a hidegfront, letarolja az országot: riasztást adott ki az OMSZ

Vasárnap estig a Kárpát-medencén is átvonul egy hidegfront, nyomában záporok, zivatarok járnak majd, és kisebb körzetekben már jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. Ezután a zivatarok hétfőn is megmaradhatnak.

 

 

 

 




Három megye kivételével figyelmeztetés van érvényben a zivatarok miatt:

Fotó: OMSZ

Emellett az OMSZ veszélyjelző oldala riasztást kiadott viharos széllökések miatt:

Fotó: OMSZ

 

 

 

 

 

Azt írja az OMSZ előrejelzése, hogy zivatarok délután elsősorban keleten alakulhat ki zivatar, ezen kívül északnyugaton, és délnyugaton a határ közelében sem zárható ki egy-egy villám. Ezekhez a zivatarokhoz leginkább viharos szél (60-80 km/h), apró szemű jég is társulhat.

A front mögött északnyugat felől egyre nagyobb területen zivatartól függetlenül viharossá fokozódik az északnyugati szél. Viharos széllökésekre főként a Dunántúlon és a Dunakanyarnál számíthatunk. A legerősebb lökések általában 60-75 km/h között lesznek, Sopron, a Dunántúli-középhegység, és a budai hegyek térségében a délelőtti órákban egy-egy 80 km/h körüli széllökés is előfordulhat. Késő délutántól csillapodik a szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 17 és 22 fok között valószínű.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?