Hírek, Külföld

Görögdinnyét húztak a fejükre a lúzer bolti tolvajok, akik saját magukat buktatták le

A két fiatal fiú egy amerikai boltból lopott alkoholt feltűnő ‘dinnye-maszkjukban’, amiről még a közösségi médiában is posztoltak. Nem volt nehéz előkeríteni őket.

 

 

 

 




 

Bár manapság a koronavírus miatt az arceltakarás szinte mindenhol előirt, történetünk hősei éppen sajátos maszkírozásukkal buktak meg.

A virginiai Louisa város rendőrsége ugyanis a fejükre tett görögdinnye-héj nyomán azonosította a bolti tolvajokat.

Ezzel próbálták álcázni magukat, csak a szemük látszott ki a héjba fúrt lyukakon. Az üzlet biztonsági kamerái azonban megörökítették őket lopás közben.

A húszéves Justin Rogerst és cinkosát végül alkohollopás, kiskorú által elkövetett alkoholbirtoklás, valamint nyilvános helyen való arceltakarás miatt állították elő – írta a Daily Mail.

A helyi hatóságok azután találták meg a tetteseket, hogy egy Facebook-posztban kérték a közösségi oldal felhasználóinak segítségét a „dinnyefej-ügy” megoldásában. A tettesek balszerencséjére hamarosan fel is tették a róluk készült fotókat.

Volt, aki bevallotta, hogy a leendő bolti tolvajok még pózoltak is neki.

De akadt konkrét szemtanú is, aki éppen akkor készült fizetni a boltban, amikor a két „dinnyefej” besétált. Ráadásul egy fölöttébb feltűnő járgánnyal, egy fekete Toyota Tacoma furgonnal érkeztek a tetthelyre.

Ugyancsak nem vall profi bűnözőkre, hogy a TikTok videómegosztóra is feltették magukat, ráadásul az egyik felvételen az egyikük arca világosan kivehető volt.

 

 

 

@theleakeHim:what’s with the Mellon us:it da corona mask him:😂 ##facemask ##coronavirus ##coronatime ##vibewithme ##fyp ##xyzbca @rustin.jogers ##foryoupage ##water

♬ Yoga – 645AR

@theleakecool face mask hack##coronavirus ##facemask ##foryou ##foryoupage ##fyp ##xyzbca ##foodlion ##watermelon ##coronatime ##corana @rustin.jogers

♬ Minecraft – Dan McCoy


 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?