Belföld, Hírek

Bruttó 161 ezer forintos fizetéssel várja a munkanélkülieket a Magyar Honvédség

Várják azokat a 18 és 50 év közöttieket, akik elveszítették a munkájukat és vállalják a 6 hónapos kiképzést. Idén 3 ezer jelentkezőre számítanak.

 

 

 

 




 

A speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetésével kívánja segíteni a koronavírus-járvány idején a munkahelyteremtést a Magyar Honvédség.

Ezt Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondta a MH Altiszti Akadémián Szentendrén, egy értekezleten.

Azt is elmondta, hogy ezzel a lépéssel kívánnak részt venni a kormány gazdaságvédelmi akciótervében.

Ezért az ország 25 pontján várják azokat a 18 és 50 év közötti állampolgárokat, akik elvesztették a munkájukat, és vállalják a 6 hónapos kiképzést.

A felvételhez a speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálatra erkölcsi bizonyítvány szükséges, valamint megfelelés az egészségügyi alkalmassági vizsgálaton, amely azonban lényegesen kevésbé szigorú, mint a hivatásos vagy szerződéses katonai szolgálat, illetve az önkéntes tartalékos katonai szolgálat esetében – mondta a miniszter.

Az első képzések július 1-jén indulnak. Idén 3 ezer jelentkezőre számítanak, de ez a létszám bővíthető. Az illetmény havi bruttó 161 ezer forint – ez kedvezményekre nem jogosult, gyermektelen munkavállaló esetén nettó 107 ezer forint.

Az állást keresők a toborzóirodáknál vagy a megyei kormányhivataloknál jelentkezhetnek, az egyszerű orvosi szűrővizsgálatot követően a 6 hónap alatt alap-, általános lövész- és szakkiképzésen vesznek részt.

 

 

 

 

A fél év letelte után minden megkötöttség nélkül visszatérhetnek a civil életbe, illetve a képzés további 6 hónapra meghosszabbítható, de amennyiben alkalmasak, dönthetnek úgy is, hogy pályájukat önkéntes, esetleg hivatásos vagy szerződéses katonaként folytatják.

A speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálatnál nem kötnek szerződést, de a képzés végén a katonai életre vonatkozó esküt aláírják, a hatodik hónap befejeztével pedig „kiképzett hadköteles tartalékos katonává” válnak.

Budapest mellett például Pécsen, Győrben, Szombathelyen vagy Nyíregyházán is képeznek majd speciális önkéntes tartalékosokat. A 25 helyszín kijelölése segíti, hogy a jelentkező a lakóhelyéhez minél közelebb találja meg a képzést, bejáró katonaként. A kiképzés szokásos munkaidő szerint történik, ebbe elsősorban az önkéntes tartalékos területvédelmi állományt vonják be.

Benkő Tibor elmondta azt is, szeretnék a legfelkészültebbeket megtartani, ugyanakkor segíteni kívánják azokat is, akik a továbbiakban polgári munkahelyen akarnak elhelyezkedni.

Korábban, május 13-án, a Petőfi Laktanyában a Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál tartott sajtótájékoztatón Németh Szilárd is elmondta, hogy a Magyar Honvédség a toborzóirodáin és az interneten is vár mindenkit, aki a haza szolgálatát választja.

„Itt biztos munkahelyet, biztos életpályát találnak majd”.

A keddi szentendrei értekezleten a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség érintett vezetői, valamint a megyei védelmi bizottságok titkárai kaptak tájékoztatást.

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?