Celeb / Híresség

Őt sem kímélték a gondok: nehéz helyzetbe került Hajas László, jókora összeget bukik a járványhelyzet miatt

Budapest — Tetemes összeget áldozott fel és még többet veszített, de cégtulajdonosi felelősségvállalásból jelesre vizsgázott Hajas László (64).

 

 

 

 




Megtartva 53 alkalmazottját, több mint két hónap után újra megnyitotta három fővárosi fodrászszalonját.

– A járványhelyzet miatti kiesés meghaladta a tízmillió forintot, de a múlt év azonos időszakához hasonlítva a bevételkiesés ennek a többszöröse lehet. Nem szívesen nyúltam hozzá a cégem évtizedek alatt félretett tartalékához, de a felelősségérzet mellett a ragaszkodás is motivált. Senkitől sem akartam megválni, de nem volt könnyű megoldást találni. Életemben annyi Magyar Közlönyt nem olvastam, mint az elmúlt két hónapban – foglalta össze a Magyar Fodrász Közhasznú Egyesület elnöke, aki cége jogászával lelt rá a megoldásra.

 Sose felejtem, amikor a munkaügyi jogásznak elmondtam, a célom, hogy egyetlen alkalmazottam se éhezzen, azt felelte, még nem találkozott ilyen munkáltatóval. Ez jólesett, és pluszerőt adott, mert a jogi szövegek értelmezése kizsigerelt. Feleségemnek is hálás lehetek, otthon minden lehetséges terhet levett a vállamról, és lelkileg is támogatott, amikor látta, feszültebb vagyok – idézte fel Hajas, aki a fizetés nélkül szabadságolás ellenére is adott juttatást alkalmazottainak.

– Talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy mindegyiküknek sikerült beadni az állástámogatási igénylést. Erre szükségük lesz, hiszen termékeket is forgalmazunk, ezért a szabály szerint egyelőre délután háromig lehetünk nyitva. Ez további kiesést jelent, de nem érdekel – magyarázta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett mesterfodrász, aki a fertőtlenítési előírások miatt is pluszköltségekkel szembesült. – Csak az automata adagolós kézfertőtlenítők hiányoznak a pultjainkról, de sehol sem kaptunk. Arcvédő plexiket is beszereztem, amikor megtudtam, Ausztriában csak így nyithattak ki a szalonok.

 

 

 

Azt is elárulta, ha nem enyhül a korlátozás, meddig tudta volna így fenntartani cégét.

 Egy-két hónapig bírtam volna, és szükség esetén a cég utolsó tartalékát is feláldozom. Számomra ez nem az anyagi áldozatról, hanem a megbecsülésről szól. Luxusra sosem vágytam. Szerető családban élek, van otthonom, enni- és innivalóm. Azt pedig aligha kell bizonygatnom, hogy a szakmámat szeretem – vázolta a háromgyerekes mesterfodrász, aki elvileg nyugdíjas. – De csak papíron! (nevet) Két héten belül ollót ragadok és arcvédő plexit húzok. Ha bepárásodik is, előretekintek.

Két csoportban dolgoznak

„Előre szeretnénk elnézést kérni, de a kézfogást az elkövetkező időszakban mellőzzük!” – olvasható a Hajas Szalonok közösségi oldalán, ahol a higiéniás intézkedéseikről is tájékoztatnak. – Munkatársaink két csoportban, csak minden másnap dolgoznak, hogy kerüljék a másik csoporttal való érintkezést. Minden munkatársunk szájmaszkban dolgozik a szolgáltatás teljes idejében. Munkaeszközeinket és a vendégszékeket minden vendég után fertőtlenítjük. A szolgáltatásaink folyamán eldobható kendőt használunk. Minden második székben dolgozunk, hogy kellő távolságot tudjunk tartani a vendégek között.”

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?