Belföld, Hírek

Borzalom: gyermeke halálát okozta Akasztón egy ittas és drogok hatása alatt vezető apa

Halált okozó ittas járművezetés miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség egy kiskőrösi férfi ellen, aki 2018 júniusában Akasztón ittasan balesetet okozott az autójával, ami miatt az egyik kiskorú gyermeke másnap a kórházban meghalt – írja az ügyészség.hu.

 

 

 




 

A férfi 2018. június 20-án este Akasztó lakott területén ittasan közlekedett az anyja személyautójával Csengőd irányába. A férfi – a megengedett 50 km/h-t túllépve – 67-70 km/h sebességgel hajtott, amikor egy balra ívelő kanyar után ittassága miatt nem az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett. Emiatt az autóval letért a jobb oldali útpadkára, ahol az útárok falának ütközött, majd a gépjármű felborult – miközben a tetőlemeze is a talajba csapódott, –,végül visszafordulva az útpadkán, a kerekein állt meg.

A balesetben az autó bal hátsó gyermekülésén utazó, be nem kötött gyermek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházi kezelése ellenére másnap meghalt. Ha a biztonsági öve be lett volna csatolva, a tragédia elkerülhető lett volna.

A gépjármű többi utasa – egy nő és egy kiskorú gyermek – 8 napon belül gyógyuló sérüléseket, míg a balesetet okozó férfi 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket, köztük csigolyatörést szenvedett. A vádlott a vezetés előtt drogot, amfetamint is fogyasztott, ezért bódult állapotban volt, így kábítószer birtoklása miatt külön eljárás indult ellene.

A baleset azért következett be, mert a vádlott ittasan és kábítószer hatása alatt vezetett, emiatt nem a forgalmi, időjárási és látási viszonyoknak, illetve az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett. A büntetett előéletű vádlottat többször elítélték ittas vezetésért, sőt, érvényes vezetői engedélye sem volt.

A szabadlábon védekező férfit a járási ügyészség halált okozó ittas jármű vezetéssel vádolja és végrehajtandó börtön kiszabását indítványozta vele szemben azzal, hogy a közügyek gyakorlásától és a közúti járművezetéstől is el kell tiltani.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?