Belföld, Hírek

Kétórásra csökkentenék az idősek vásárlási idősávját a szakszervezetek

Azt tartanák a legjobbnak, ha teljes nyitva tartással, idősáv nélkül működnének a boltok. Az Országos Kereskedelmi Szövetség is egyetért a szűkítéssel.

 

 

 

 

 




Kétórásra rövidítené a 65 év feletti lakosokra vonatkozó vásárlási idősáv naponta 9 és 12 óra között meghatározott intervallumát a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete ­amiatt, mert az elmúlt hetekben nagymértékben visszaesett élelmiszer-forgalmazásban attól tartanak, hogy a láncoktól munkavállalók kerülnek utcára – írta a Magyar Nemzet.

– Már nem jellemző a rohamszerű vásárlás a járványhelyzet miatt, így délelőttönként sem valószínű, hogy tömeg alakulna ki a boltokban. Újra kell induljon a gazdaság, hogy a fizetőképes vásárlóerő visszatérhessen, ehhez a kereskedelmi vállalatoknak is át kell térni a rendes működésre – mondta Bubenkó Csaba elnök.

Szerinte a multiláncok riogattak azzal, hogy a kereskedelmi adó miatt megválhatnak emberektől. Most pedig azt mondja, hogy a béren kívüli juttatáson spórolnak a munkaadók, „például akad olyan lánc, ahol a megemelt adókedvezmény ellenére negyedével csökkentik a Szép-kártyás juttatást, de olyan is van, ahol megkapják a dolgozók a néhány ezer forintos engedményt”.

 

 

Azt tartanák a legjobbnak, ha teljes nyitva tartással, idősáv nélkül működnének a boltok, és kötelező vásárláskor a maszkviselés, a megfelelő távolság biztosítása és a kézfertőtlenítés a bejáratnál.

– Tudomásul kell venni, hogy minden a járványhelyzettől függ. Érthető volt a kormány óvatossága a háromórás idősáv kijelölésekor, akkoriban tömegek fordultak meg az élelmiszerüzletekben – mondta a lapnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, aki elmondta, hogy ők is javasolták az idősáv rövidítését.

Egyébként az eddig zárva lévő iparcikk-, ruha-, cipő-, műszaki boltok vidéken már korlátozás nélkül fogadhatnak vásárlókat.

 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?