Életmód, Érdekes, Külföld

30 titkos tény, amit Szaúd-Arábia lakosai sosem fognak elmesélni a turistáknak

Szaúd-Arábia a világ egyik legzárkózottabb országa. Hercegek és hercegnők százai élnek itt, nyáron pusztító meleg van, a helyiek pedig szépségversenyeket rendeznek a tevéknek. Elöljáróban ennyit. Mivel valószínűleg sosem lesz alkalmunk személyesen elutazni ebbe az országba, ezért összegyűjtöttünk néhány titkos érdekességet erről a rejtélyes helyről, amit valószínűleg egyetlen utazási magazinban sem fogunk megtalálni.

 

 

 

  • A 80-as évek elején az ország hatóságai bezárták az összes mozit, ezért a gazdagabb lakosok a szomszédos Bahreinbe vagy Dubajba kell menniük, ha kíváncsiak a legújabb hollywoodi mozifilmekre.
  • Tavaly a tilalmat megszüntették, és egy luxus mozit építettek, amiben a Fekete Párduc című filmet vetítették először. Igaz, a szigorú cenzúra miatt alaposan átalakították a filmet – például az összes csókjelenetet kivágták.
  • A mozifilmek szerelmeseinek azonban jócskán a zsebükbe kell nyúlniuk, ha mozizni akarnak, egy mozijegy 130 szaúdi riyalba kerül, vagyis átszámítva körülbelül 12 ezer forintba.

  • Szaúd-Arábia fő vonzereje a hatalmas bevásárlóközpontok, ahol több száz üzlet és kávézó található egy helyen. Itt kóborolhatunk a butikok között, cseveghetünk a barátainkkal és élvezhetjük a kellemes időtöltést. Az átlagos nyári hőmérséklet 39-45°C között van, tehát az utcán sétálgatva városnézés felejtős.
  • Szaúd-Arábiában minden híres világmárka ruhái megtalálhatók, azonban vagy egy érdekesség: a ruhaboltokban nincsenek próbafülkék. (kivéve a legnagyobb nyugati márkák butikjait) A nők szemre vásárolják a ruhákat, amiket aztán csak hazaérve, otthon tudnak felpróbálni.
  • Az éttermek és kávézók két külön teremre vannak osztva, az egyedülálló férfiak és a családos férfiak számára. A házastársak és a nem házas nők is tartózkodhatnak a családi teremben, de az egyedülálló férfiak termébe a férfiakon kívül senkit nem engednek be.



  • Minden kirándulást úgy kell megtervezni, hogy figyelembe kell venni az ima idejét. Naponta ötször ugyanis az ország kötelező ima szünetet tart. Ilyenkor az üzletek, benzinkutak és kávézók nem működnek.
  • Pár évvel ezelőttig minden könyvön, magazinon, csomagoláson, CD-borítón, stb. látható csupasz testrészt átfestettek. A karok, a vállak, de néha még a női arcok mutatása is tilos volt. Ma ez az erős cenzúra egyre ritkább.

  • Tavaly szeptemberig a turistákat nem engedték be az országba. Kivételt ez alól csak a Mekkába és Medinába érkező munkások és zarándokok jelentettek.
  • Most már bárki igényelhet turisztikai vízumot és megnézheti ennek az ókori országnak a nevezetességeit. A női turisták számára számos engedményt hoztak – például egyedül is foglalhatnak hotelszobákat, és abaya nélkül is sétálhatnak az utcákon. (ez az a laza ruha, ami elrejti az alakot)



  • A közelmúltig a nőknek minden nyilvános helyen fekete abayát kellett viselniük, illetve elrejteni a kezüket és az arcukat niqāb-bal takarni. Tilos volt a feketétől eltérő színű ruhák viselése. Manapság ezt a szigort jelentősen enyhítették, a szaúdi nőknek nem kell eltakarniuk az arcukat, elég csak sálat viselni a fejükön.
  • Az országnak egy speciális vallási rendőrsége van, amit Mutavviún-nak hívnak. Valójában hivatalosan ezek nem is rendőrök, hanem sokkal inkább harcosok. A Mutavviún tagjainak a feladata, hogy megakadályozzák az illegális anyagokkal történő kereskedelmet, gondoskodjanak arról, hogy az emberek ne öltözzenek túl lengén, és megakadályozzák például a szerelmespárok nyilvános helyen történő „tisztességtelen” viselkedését – például, ha megfogják egymás kezét.
  • Korábban az erkölcsi normák megsértéséért botozást vagy börtönbüntetést kaptak a vétkesek, de ma már először csak szóban figyelmeztetik az embereket.

  • 2018-ig Szaúd-Arábia volt az egyetlen ország a világon, ahol a nőknek az egészségük biztonsága érdekében tilos volt gépjárművet vezetniük.
  • Alig néhány évvel ezelőttig minden nőnek volt egy férfi gyámja. Az ilyen gyámok nélkül nem beszélgethettek hivatalos személyekkel, és nem intézhettek bürokratikus ügyeket. A dolgozó nők még az üzleti utak végett is csak a férfi testvérük vagy a férjük kíséretében ülhettek repülőre.

  • A tevék Szaúd-Arábiában a büszkeség és az ország szimbólumai. Rijádban például évente szépségversenyt rendeznek ezeknek az állatoknak. A legszebb állat tulajdonosa díjat kap – átszámítva több mint 50 millió dollárt!
  • Nincs elég teve az országban, hogy mindenkinek jusson, ezért Ausztráliából importálják az állatokat.
  • Ha már az importálásnál tartunk, van még egy másik érdekesség: Szaúd-Arábia homokot importál Ausztráliából. Erre azért van szükség, mivel az ottani homok különleges, ami miatt jól felhasználható az építkezésekhez.

  • A szaúdi uralkodó dinasztia mintegy 15 ezer emberből áll. Épp ezért elég nagy a valószínűsége annak, hogy az utcán sétálva egy herceg vagy hercegnő sétál el mellettünk. A szaúdi uralkodók tartják magukat a gazdag keleti uralkodók hírnevéhez, és szó szerint két kézzel szórják a pénzt.
  • Egyébként az uralkodó dinasztia teljes vagyonának 40% a női tagok kezében van.

  • Szaúd-Arábia az őrült autósok paradicsoma. A helyiek híresek az őrült vezetési stílusukról, a gyorshajtási függőségükről és a közlekedési szabályok figyelmen kívül hagyásáról.
  • A tömegközlekedés azonban nagyon rossz: az ország fővárosában, Rijádban például (ahol közel 9 millió ember él) csak 6 buszjárat található.
Traffic in Saudi people
  • 2012-ig a szaúdi nők nem vehettek részt nemzetközi sporteseményeken. Ma már az ország női focistáit és futóit nagy tisztelet övezi külföldön.
  • A szaúdi nők körében a legnépszerűbb sport meglepő módon a futball. Az első női labdarúgó válogatott még fedett termekben edzett, hogy ne zavarjon másokat.

  • Szaúd-Arábia a legfiatalabb nemzet a Földön: a lakosság fele még nincs 50 éves. Az ország lakosságának 38%-a pedig munkavállaló bevándorló.
  • Az országban semmilyen módon sem szabályozzák a minimálbért, de statisztikák szerint az átlagos fizetés a magánvállalatoknál körülbelül 7339 szaúdi riyal, vagyis körülbelül 630 ezer forint.
  • Ahhoz, hogy szaúdi állampolgárrá válhassunk, a külföldieknek pontokat kell gyűjteniük. A szaúdi útlevél megszerzéséhez legalább 23 pontra van szükség. A mérnöki vagy orvosi doktori fokozat például +13 pontot ér, de -3 pont jár például, ha nők vagyunk, és -1, pont jár minden gyerek után.
  • A legtöbb munkavállalási céllal érkező bevándorló zárt településeken él. Ezek egyfajta magas falakkal körbevett minifaluk, amiket katonákkal védenek, és ahol jellemzően sokkal lazábbak a szabályok, mint az ország más területein.

 

 

 

  • A szaúdi emberek hatalmas esküvőket tartanak, rengeteg vendéggel és ajándékkal fűszerezve. A férfiak és a nők azonban gyakran külön-külön ünneplik az esküvőt, az sem ritka, hogy eltérő napokon.
  • A szaúdi menyasszonyoknak az állam átszámítva körülbelül 16 ezer dollár házassági támogatást nyújt, de csak akkor, ha a lány árva. A közelmúltig az árva lányok nem is álmodhattak arról, hogy megházasodnak, ezért életük végéig elzárt intézményekben éltek.

Mit gondolsz erről a különleges országról? Szeretnéd egyszer személyesen is meglátogatni? Meséld el nekünk hozzászólásban! 💬

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?