Életmód

A természetes szépség mindig jobb: 20 lány, akik százszor jobban néznének ki smink nélkül

Elég egy kis alapozó itt, egy kis korrektor ott, és máris minden rendben van – gondolják egyesek. A valóság azonban ennél jóval összetettebb, hiszen a smink sem képes mindenre. Pláne akkor, ha nem igazán tudjuk eltalálni a bőrszínünkhöz illő, hozzánk passzoló kellékeket. Erről persze az alábbi emberek tudnának beszélni bővebben, hiszen ahogy arról a most következő fotók is árulkodnak majd: nem egészen vannak otthon a sminkelés művészetében. Vagy talán túlságosan is, nem tudjuk.

 

 

 

1 Valószínűleg mindent magára kent, amit a sminkes cuccai között talált.

2 Csak egy kérdés: miért?

3 Szeretnéd elrejteni a szeplőidet az orrodon? Készíts ilyen borzalmas sminket, és senki sem fog figyelni rájuk.


4 Arccal előre esett bele a sminkes zsákba.

5 Mint egy földre zuhanó üstökös.

6 Egy ilyen smink után még a rokonok sem ismernek fel.

7 Egyszerűen nem, nem és nem.



8 Ezek már nem szempillák, hanem legyezők.

9 Kevésbé hasonlít emberi arcra, inkább olyan, mint egy túlzásba vitt festmény.

10 Túl sok a szeplő, nem gondolod?

11 Nagyon szomorú, hogy egyesek úgy érzik, ezt kell tenniük magukkal ahhoz, hogy elfogadják őket.

12 Minél tovább nézed ezt a képet, annál szomorúbb.

13 Még a kezét is összefogta a vakolat.

14 Készen álltok az új, 2020-as trendekre?

15 Jól kivehető, hogy hol fogyott el a bronzosító.

16 ,,Instagramos sminkművész vagyok” című rovatunk következik:

17 A kevesebb néha több.

 

 

 

 

 

 

18 Milyen könnyed, természetes smink!

19 Egy kicsit fel kell húzni, és máris egyenes.

20 Ezt lemosni is vagy három óra.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?