Életmód

18 örömteli hír és fotó azok számára, akik belefáradtak a rossz hírek olvasásába

Tudósok kimutatták, hogy mindannyian ki vagyunk téve a „negatív hatás” veszélyeinek: nagyobb figyelmet szentelünk a rossz híreknek és jobban is emlékszünk rájuk, mivel az evolúció felkészített bennünket, hogy gyorsan reagáljunk a lehetséges veszélyekre és sokat tanuljunk belőlük. Ezért néha talán úgy tűnhet, hogy a világ egy komor és veszélyes hely, ahol semmi jó nem történik, de ez nem így van. Ha egy kicsit elszakadunk a vírussal kapcsolatos hírektől, a halálozási arányoktól és a lesújtó gazdasági hírektől, akkor rájöhetünk, hogy a világ egy különleges és boldog hely, ahol az emberek fókákat mentenek ki a jégtáblákról, macskáknak készítenek jópofa útlevélfotót és ott segítenek a világnak, ahol csak tudnak.

 

 

 

1 Ez a bébifóka egyedül úszott egy olvadó jégtáblán a Néva folyón, és már a varjak is megtámadták. Az orosz természetvédelmi minisztérium azonban mentőcsapatot küldött a megmentésére, és a egy tengeri kutatóközpontba szállították, ahol már biztonságban van.

2 ,,Másik országba költözünk, és ehhez útlevelet kellett készíttetnünk a macskánknak. Nagyon komolyan vettük a dokumentumhoz szükséges fénykép készítését.”

3 ,,John Cena kifizette a nagybátyám vásárlását a boltban.”


4 A moldáv főváros, Kisjenő egyik tanára, Alex Lyakhu megígérte, hogy kékre festeti a szakállát, ha az osztály több mint fele 5-ösre írja a dolgozatot. Betartotta az ígéretét.

5 ,,Csak meg akartam mutatni neked, hogy milyen, amikor egy bébi víziló ásít. További szép napot!”

6. 57 nappal az ausztráliai erdőtűz után.

7 Caitlin és Olive 80 évig voltak barátok, így amikor az egyikük idősgondozó otthonba került, a másik is csatlakozott hozzá, hogy ne maradjon egyedül.



8 Ez az orosz srác ingyen felújítja a veterán emberek házait.

Закончили десятый бесплатный ремонт. Галина Александровна (труженик тыла) 15 марта ей исполнится 90 лет. Из детства кроме голода и холода вспомнить нечего. День рождения никогда не отмечала – не было денег. В августе мы делали ей ремонт комнаты, а в октябре кухню (которая стала её гордостью). Сейчас сделали вторую комнату и коридор. Старая мебель в комнате была выброшена (шкаф трогать запретила), куплена другая (диван и стенка). Новые шкаф купе и прихожая отлично вписались в коридоре. Поменяли обои, положили ламинат, натянули потолки. Так же были подарены подушка, одеяло, плед и тд, ну и красивый букет цветов. Это всё от нас и от наших подписчиков в знак благодарности. Радости не было предела. Ветеранов с каждым днём всё меньше и нам нужно делать что то больше, чем одевать ленточку на 9 мая. Тем самым подавая пример молодёжи. По задумке проект должен существовать за счёт рекламы, после того как наберутся подписчики, но их очень мало. Задумывался о закрытии проекта, но это значит лишить себя мечты и сожалеть всю оставшуюся жизнь. Сейчас проект существует за счёт своих средств (которые заканчиваются) и немногочисленных людей, которые хотят отправить на кофе, чай, к „спасибо” привязывают любую сумму. (Это граждане России, США, Канады, Европы и даже Мексики). Тем самым участвуют в добрых делах и помогают проекту – это больше чем красивые слова в комментариях. В нашем случае это как глоток воздуха. Благодаря вам на видео видны счастливые глаза ветеранов, которые понимают что не забыты. Только благодаря ветеранам мы живы и не надо про это забывать. Надеюсь мы будем развиваться и сделаем ещё много хорошего, главное в это верить. Глаза горят от проделанной работы, а это уже залог успеха. ПОЖАЛУЙСТА ПОДДЕРЖИТЕ ПРОЕКТ. ОБЯЗАТЕЛЬНО ПОДПИШИТЕСЬ, ОТМЕЧАЙ В СТОРИС (с просьбой поддержать) это крайне важно. Только так будет охват, что для проекта жизненно необходимо. Для Вас это пустяк, а для нас шанс за который цепляемся. Чем больше людей подпишется, тем быстрее проект начнёт окупаться. Ведь на одном энтузиазме далеко не уедешь, а хочется по мимо ремонта покупать хорошую мебель и технику в проекты, жаль что за лайки это не купить в магазине. #савчукантон #бесплатныйремонт

86.2k Likes, 1,835 Comments – Савчук Антон Бесплатный ремонт (@86sava) on Instagram: „Закончили десятый бесплатный ремонт. Галина Александровна (труженик тыла) 15 марта ей исполнится 90…”

9 Ez az idős hölgy 30 éven keresztül segített fizetni az özvegyek és egyedülálló édesanyák számláit. Süteményeket sütött nekik és névtelenül segített az embereken. A közelmúltig senki sem tudott róla, még a férje sem.

10 Valahol a világban egy kisgyermek hamarosan nagyon boldog lesz.

11 Ez az 1920. február 29-én született nő épp a 25. születésnapját ünnepli.

12 A srác elhívta a látássérült barátnőjét a ballagásra, és a meghívót Braille-írásban kirakott csokoládékból készítette. A lány igent mondott.

We love this sweet #promposal from Jake Schwartz, a junior at Glastonbury High School in Connecticut. 💗Schwartz spelled „prom” in braille using Hershey Kisses to ask his girlfriend, Paige Drury, who is blind, to be his prom date, and her surprised reaction is everything! Tap our link in bio for more on this cute couple.

2,990 Likes, 106 Comments – TODAY Parents (@todayparents) on Instagram: „We love this sweet #promposal from Jake Schwartz, a junior at Glastonbury High School in…”

13 ,,Véletlenül egy üres dobozt hagytam a tornácon. 10 perccel később visszamentem, és ezt láttam.”

14 ,,Március 8-án reggel hétkor mentem dolgozni. Egy idegen odajött hozzám és ezt a virágot nyomta a kezembe, miközben boldog nőnapot kívánt. Annyira zavarba jöttem, hogy meg sem tudtam köszönni rendesen.”

15 A lány felszállt a repülőgépre, hogy a barátja után repüljön, de a felszállás után a barátja hirtelen megjelent a fedélzeten, és megkérte a kezét.

 

 

 

 

 

16 Egy újszülött, amint épp a világot csodálja.

17 Jobban örülnénk, ha ilyen Kínából érkezett hírekkel lenne tele a Facebook: egy kis panda leesett az asztalról.

18 Öröm látni, hogy van, ahol még számít valamit az emberség.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?