Érdekes

19 hihetetlen tény, ami bármekkora őrültségnek is hangzik, valójában teljesen igaz

Emberi mivoltunkból fakadóan mindig igyekszünk valami újat és érdekeset tanulni. Néha azonban a szorgos kutatás során talált érdekességek olyannyira elképesztőek, hogy egyszerűen nem akarjuk elhinni azok valódiságát. Épp úgy, mint a most összegyűjtött 19 hihetetlen tény esetében. Gondoltad volna, hogy a krokodilok tudnak fára mászni? Netán azt, hogy 3 nagy sárgarépa napi fogyasztásától narancssárgává változhat a bőrszínünk? Nem?! Akkor a következőkben valószínűleg Te is számtalan újdonságot tanulhatsz.

 

 

 

  • Tudtad, hogy van egy olyan szerzői jogi törvény, amely tiltja az Eiffel-torony éjszakai fényképezését? Pontosabban nem magát a tornyot fotózni tilos, hanem az azt megvilágító éjszakai fényeket. Elméletileg tehát ahhoz, hogy a megvilágított Eiffel-tornyot ábrázoló képet készíthessünk, először írásos engedélyt kellene kérnünk a SETE-től, a torony világításáért felelős francia cégtől. Ha tehát legközelebb Párizsban jársz, és egy kivilágított Eiffel-tornyot ábrázoló képet posztolsz a Facebookra, jusson eszedbe, hogy épp megsérted vele Franciaország egyik törvényét. Igaz, még sosem volt rá precedens, hogy valakit is megbüntettek volna emiatt.

  • A hosszú szavaktól való félelmet hippopotomonstrosesquipedaliophobia-nak hívják. Ez a fóbia jelentősen rontja gazdája életminőségét, mivel az ilyen fóbiában szenvedő emberek nem tudnak hosszú szavakban kommunikálni, helyette mindent a lehető legrövidebb idő alatt, tömör, apró szavakkal és kifejezésekkel próbálnak helyettesíteni.
  • A LEGO a világ legnagyobb gumiabroncsgyártója. Statisztikák szerint a cég 2011-ben például 318 millió gumiabroncsot gyártott, míg a második legnagyobb gumiabroncsgyártó, a Bridgestone is közel kétszer kevesebbet, mindössze 190 millió darabot. Igaz ami igaz persze, az adatokat ferdíti némileg, hogy amíg a többi gumiabroncsgyártó autókra és kamionokra tervezett gumiabroncsokat gyárt, addig a LEGO csak a saját játékaira szánt aprócska abroncsokat.



  • A kacsacsőrű emlősöknek nincsenek mellbimbói, ezért az utódok a nőstények megnagyobbodott pórusain keresztül jutnak az anyatejhez. Kívülről ez úgy néz ki, mintha a nőstény kacsacsőrű emlős tejet izzadna, az utódok pedig ezt nyalogatnák.
  • Ha egy váza vízhez 1 mg Viagrát keverünk, akkor a belerakott vágott növények egy héttel tovább élnek. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, ez igaz. Izraeli és ausztrál kutatók egy kísérlet során bebizonyították, hogy a vízben feloldott kis koncentrációjú gyógyszer kétszeresére növeli a virágok eltarthatóságát.

  • A sárgarépától narancssárgává válik a bőrünk. Ehhez nem is kell túl nagy mennyiség, elég pusztán néhány hétig napi 3 nagyobb sárgarépát elfogyasztanunk ahhoz, hogy a béta-karotin szintünk (sárga-narancssárga pigment) megnőjön a vérünkben. Emiatt a bőr színe megváltozik, sárgás vagy akár narancssárgás árnyalatot kapva. A jelenség leginkább a tenyerünkön és a talpunkon észrevehető.
  • A Happy Meal termékeknek köszönhetően a McDonald’s a világ legnagyobb forgalmazója. Évente körülbelül annyi Happy Meal menüt fogyasztanak a világban, mint a teljes online kereskedelem 20%-a, ami elképesztő.

  • A tudósok nemrégiben felfedezték, hogy az elefántok szokatlan szertartásokat tartanak. Miután a csordájuk egyik tagja meghal, az elefántok nem csak sírnak, hanem sajátos sírokat is létrehoznak, az elhunyt testét pedig levelekkel és földdel szórják be – megpróbálva teljesen eltüntetni azt. Érdekesség, hogy az elefántok nem csak a saját csordájuk tagjaival végeznek ilyen szertartásokat, hanem idegen, út közben talált elhunyt állatok tetemeivel is.
  • Annak ellenére, hogy „A remény rabjai” című drámafilm majdnem 10 éven keresztül vezette a 250 legjobb film listáját a legnagyobb filmes weboldalon, az IMDB.com-on, soha egyszer sem kapott Oscar-díjat, noha már 7-szer is jelölték a díjra.
  • Minden évben több IKEA katalógust nyomtatnak, mint ahány Biblia példányt.

  • A világon több rabszolga van napjainkban, mint az atlanti rabszolga-kereskedelem idején. 400 évvel ezelőtt körülbelül 17 millió embert költöztettek Afrikából Észak- és Dél-Amerikába, hogy rabszolgává tegyék őket. Becslések szerint napjainkban több mint 40 millió ember él rabszolgaságban.
  • Ha összekeverjük a vizet és a fűrészport, majd megfagyasztjuk, akkor az így keletkezett jég többször lassabban olvad, mint a sima jég. Erősségét és egyéb jellemzőit tekintve pedig hasonlít a betonhoz. Ennek a keveréknek egyébként még neve is van: pykrete-nek hívják.
  • Földrajzilag Virginia állam nyugatabbra található, mint a Nyugat-Virginia nevezetű állam.

  • Az Egyesült Államokban még mindig sok államban lehetséges, hogy valaki hivatalosan feleségül vegyen egy kiskorút.
  • Tudósok nemrégiben felfedezték, hogy a krokodilok képesek fára mászni. A felfedezést egy nemzetközi zoológiai csoport is megerősítette, akik már korábban is megfigyelték, hogy ezek az állatok képesek akár 1-4 méteres magasságokba is mászni, ráadásul még akár a teljesen függőleges fatörzsön is képesek felkapaszkodni. Azt is kimutatták, hogy minél fiatalabb egy krokodil, annál jobbak a mászási képességei. Nagy valószínűséggel a krokodilok azért másznak fára, hogy jobban élvezhessék a napsütést és a közvetlen környezetüket is könnyebben szemmel tarthassák.
Photograph of saltwater crocodile taken in Queensland, Australia. This photograph was taken in the afternoon with full frame camera and G telephoto lens.
  • A „Buffalo buffalo Buffalo buffalo buffalo buffalo Buffalo buffalo.” egy nyelvtanilag helyes angol mondat. A mondat jelentése szabad fordításban: Buffalói bölények buffalói bölényeket bántó buffalói bölényeket bántanak.
  • Botanikai szempontból a szőlő, a paradicsom, a papaya-félék, a gránátalma, a datolyaszilva, a guava, az avokádó és a banán is bogyós gyümölcs. Fontos megjegyezni, hogy botanikai szempontból a „bogyós” jelzés a gyümölcsben található magokra és annak lédússágára utal, nem pedig annak formájára.

 

 

 

 

  • Bizonyos körülmények között a meleg víz gyorsabban fagy meg, mint a hideg víz. Ezt a jelenséget Mpemba-paradoxonnak nevezzük és a tudósok a mai napig sem tudják 100%-ig pontosan, hogy miért történik ez. A jelenség a nevét Erasto B. Mpemba tanzániai diákról kapta, aki a 60-as években egy iskolai laboratóriumi munka során bebizonyította, hogy a fagylalt gyorsabban fagy meg a fagyasztóban, ha előbb felmelegítjük.
  • A gepárdok nem tudnak morogni, ehelyett inkább a szokásos házi macskákhoz hasonló hangokat hallatnak. Ha esetleg nem hinnéd, akkor íme a bizonyíték:

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?