Belföld, Hírek

35 százalékkal emelték idén az államtitkárok fizetését

Már nettóban is több mint 1 millió forintot vihetnek haza havonta.

 

 

 

 

 




Mi is megírtuk: idén márciusra már az emelt fizetésüket kapták az országgyűlési képviselők.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a nemzetgazdasági havi átlagos bruttó bér 367 800 forintra nőtt, ezért növekedett a parlamenti képviselők bruttó alapbére is márciustól 989 700 forintról 1 103 400 forintra.

A képviselői alapbért ugyanis a havi átlagos bruttó bér háromszorosában határozza meg a törvény.

Az államtitkárok fizetése nagyobb mértékben változott. Az Mfor azt írja, hogy március végén több kormánytag javadalmazásának adatait is közzétették a kormány honlapján. „Ezek átböngészése után kiderül, az állami vezetők fizetése változatosan alakult: míg egyesek jókora plusznak örülhettek, másoknak – az országgyűlési szerepvállalásuk miatt – kevesebbel kellett beérniük.”

Annak a tisztségviselőnek, aki csak államtitkári posztot tölt be az állami vezetésben, bruttó 1 296 300 forintról 1 750 000 forintra ugrott a fizetése.

(Ez például egy gyermektelen államtitkár esetében, aki nem részesül családi adókedvezményben, a bérkalkulátor adatai szerint nettó 1.163.750, azaz több mint egymillió-egyszázezer forint.)

Az emelkedés mértéke 35 százalék, melyet a képviselőkkel ellentétben már év elején érvényesítettek a fizetésekben.

„Vannak azokban olyan államtitkárok, akik a parlamenti patkóban is helyet foglalnak, mint például Dömötör Csaba, Bodó Sándor vagy Cseresnyés Péter. Ők és a hozzájuk hasonló állami vezetők nem voltak ilyen szerencsések, mivel nekik „csak” a képviselői alapbér emelkedésével kell beérniük. Ez 997 ezer forintról 1 103 400 forintra nőtt márciustól, mellé változatlan összegű államtitkári fizetést vehetnek fel, vagyis a bruttó 1 296 300 forintot. Mindenesetre havi összkeresetük így 2 399 700 forintra emelkedett márciustól” – írja az Mfor.

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?