Érdekes

21 fotó, ami bizonyítja, hogy a világunk folyamatosan változik

Világunk szépsége az idő és a természet által létrehozott különbségekben rejlik. Éppen ezért célszerű mindent aprólékosan, nyitott szemmel figyelni, vagy akár fényképek segítségével „dokumentálni”, hisz’ vannak dolgok, melyek csak így fedik fel igazi különlegességüket. Máskülönben honnan tudhatnánk, hogy hogyan változnak a szigetek körvonalai, milyen gyorsan növekszik szeretett kiskutyánk, vagy hogy miként változik meg a mindennap használt fakanalunk.

 

 

 

1 Egy viszonylag új, és egy hosszú éveken át használt iskolai kosárlabda.

2 Egy lány nadrágjainak méretkülönbségei, miután szépen lassan fogyott 30 kilogrammot.

3 ,,18 évvel ezelőtt ez két ugyanolyan medve volt. Az egyiket a húgom kapta ajándékba, a másikat pedig elraktuk, ha esetleg történne valami a neki ajándékba adott mackóval.”


4 ,,Balról-jobbra: az én fakanalam, édesanyám fakanala, és a nagymamám fakanala, aki több mint 50 éve ugyanazt használja.”

5 ,,Egy nap egy kiskutyát hoztam haza. Azóta egy év telt el.”

6 ,,Anyám talált egy citromot a fán, ami inkább hasonlít egy sárgarépára.”

7 Egy 1927-ben és egy 2015-ben vásárolt faléc. A gyűrűkből egyértelműen látszik, hogy a fákat manapság főként felhasználási célból termesztik.



8 Egy díszgömb, amibe évek óta kapaszkodnak a házban lakók, és egy másik, amihez senki sem ér.

9 Egy 4 évig folyamatosan használt munkás bakancs, és egy vadonatúj változat, ugyanabból a típusból.

10 Brac-sziget, Horvátország: vihar előtt és után.

11 A Trónok harcából ismert Hafþór Júlíus Björnsson, Arnold Schwarzenegger mellett.

12 Egy Tyrannosaurus lába egy emu lábához viszonyítva.

13 Egy normál tojás és egy „ráncos” tojás, ami a kalciumhiány miatt lett ilyen.

14 Ezeket a késeket olyan gyakran használják, hogy szinte semmi sem maradt belőlük.

15 Egy elválasztó út Dél-Ausztráliában.

16 Egy emberi csontváz, más főemlősök csontvázai mellett.

17 Szobanövény öntözés előtt és egy órával utána.

18 Egy villanyszerelő 6 hónapig folyamatosan használt nadrágja, mellette pedig egy vadonatúj.

 

 

 

 

 

 

19 Fél-albínó páva.

20 Férj és feleség nadrágja. Az egyikük 190 centiméter magas, a másik 157 cm.

21 Végezetül pedig egy múzeumi épület, amiben a különböző korok stílusai keverednek.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?