Belföld, Hírek

A rendőrség kezdeményezi Szilágyi István fiának letartóztatását

A színészt saját fia ölhette meg vasárnap reggel.

 

 

 

 




Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy életének 83. évében vasárnap elhunyt Szilágyi István színművész. Több lap is arról írt, hogy a színészt megölhették.

Később az is kiderült, hogy Szilágyi Istvánt a saját fia ölhette meg. A színész fiát már korábban is elítélték az apja ellen elkövetett súlyos testi sértésért.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság – az áldozat megnevezése nélkül – vasárnap közölte, hogy megöltek egy férfit egy XVII. kerületi családi házban – írja az MTI.

A BRFK az esetről kiadott közleményében azt írta, vasárnap reggel 7 óra 34 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a XVII. kerületi X. utca egyik családi házában egy férfi bántalmazza az apját.

A rendőrök a helyszínen elfogták a bántalmazót, a 49 éves Sz. Pétert, aki ellen a BRFK életvédelmi osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást.

A férfit őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását – közölték.

 

 

 

 

KAPCSOLÓDÓ:


 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?