Celeb / Híresség

„Hosszú időre munkanélküli lettem” – Kénytelen ideiglenesen szakmát váltani Tóth Vera: itt dolgozik majd

A koronavírus-járvány miatt Tóth Vera is munka nélkül maradt, így úgy döntött, lépni fog, és ideiglenesen szakmát vált.

 

 

 

 

 




Az énekesnő egy hosszú Instagram-bejegyzésben írt arról, hogy muszáj volt munkát találnia, hiszen a hosszútávú bevételkiesést az ő pénztárcája is megérzi. Így hát új munkahelye párja, Pauli Zoltán étterme lesz, ahol Tóth Vera felszolgálóként erősíti a személyzetet.

„Én is, mint minden művésztársam, hosszú időre munkanélküli lettem. Jelenleg nincs megoldás a megélhetési problémáinkra, így lépnem kell. Fél év munkakiesés és nulla bevétel az már nagyon nem vicc. Nem várom a csodát, nem számítok mentőcsomagra, támogatásra, mert azt a veszteséget, ami ért minket, senki sem tudja és nem fogja kárpótolni. Volt “A” “B” tervem is, de a vírushelyzet miatt ezek is bedőltek és úgy döntöttem, én is beállok a nem saját szakmában dolgozók táborába. A kétkezi munkával nincs bajom, ezért jövő héttől, teljes mellszélességben és munkaidőben (mikor nyitva vagyunk) felszolgálok a kedvesem portáján. Aki látni akarja, hogy töröm össze magam egy tálca borospohárral, vagy azt szeretné, hogy főzzek neki kv-t, vagy azt, hogy kitöltsek egy finom pezsgőt egy jó (párom és általam készített) házi ravioli, vagy isteni kovásztésztás pizza mellé, jöjjön hozzánk jövő hétvégén. Óvatosan, minden szabályt betartva, nyitjuk a teraszt Palkonyán”- írja az énekesnő.

 

 

 

View this post on Instagram

Én is, mint minden művésztársam, hosszú időre munkanélküli lettem. Jelenleg nincs megoldás a megélhetési problémáinkra, így lépnem kell. Fél év munkakiesés és nulla bevétel az már nagyon nem vicc. Nem várom a csodát, nem számítok mentőcsomagra, támogatásra, mert azt a veszteséget, ami ért minket, senki sem tudja és nem fogja kárpótolni. Volt “A” “B” tervem is, de a vírushelyzet miatt ezek is bedőltek és úgy döntöttem, én is beállok a nem saját szakmában dolgozók táborába. A kétkezi munkával nincs bajom, ezért jövő héttől, teljes mellszélességben és munkaidőben (mikor nyitva vagyunk) felszolgálok a kedvesem portáján. Aki látni akarja, hogy töröm össze magam egy tálca borospohárral, vagy azt szeretné, hogy főzzek neki kv-t, vagy azt, hogy kitöltsek egy finom pezsgőt egy jó (párom és általam készített) házi ravioli, vagy isteni kovásztésztás pizza mellé, jöjjön hozzánk jövő hétvégén. Óvatosan, minden szabályt betartva, nyitjuk a teraszt Palkonyán. 🥰🙏🏻✨ Olasz kaják lesznek, amiket volt idő tesztelgetni a karantén alatt és láthattatok is róla tuti képeket, amiket megosztottunk veletek az elmúlt hetekben. Részleteket nemsokára írok. Foglalni mindenképpen kell majd asztalt. Ehhez kapcsolódó infókat is hamarosan publikáljuk a @palkonyha @paulizoli oldalán és itt, a bioban is. Lényeg, hogy május 9 lesz a napja a nyitásnak. Légy résen, mert nem tudunk sok embert fogadni egyelőre (a szabályok miatt, de kellemes, családias hangulatban töltjük el azt a napot heveredéssel, kényelmesen, jó kajákkal, jó borokkal, pezsivel, koktéllal, szeretettel.🙂 Gyertek:-)

A post shared by Tóth Vera (@tothveraofficial) on

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?