Belföld, Hírek

Tiltakoznak a női képviselők Kövér László kijelentése ellen, a médiahatósához fordulnak

Szerintük a házelnök nem csak őket, politikusokat, hanem minden nőt megsértett a kijelentésével.

 

 

 

 

 




Felháborodtak a női képviselők Kövér László a héten tett kijelentésén, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordulnak – jelentette be Szél Bernadett saját Facebook-oldalán.

Ahogy azt megírtuk. az Országgyűlés elnöke Bayer Show című műsorban azt mondta, szánalommal tekint különösen azokra a képviselőkre, „akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik”.

Most tizenöt országgyűlési és európai parlamenti képviselőnő adott ki közös közleményt, amelyben tiltakoznak a házelnök kijelentése ellen. Szerintük ugyanis ezzel nem csak őket, politikusokat, hanem minden nőt megsértett.

„Ezek a kijelentések az emberi minőség súlyosan becsmérlő tagadását jelentik és a női országgyűlési képviselők másodrendűségét hirdetik, egyértelműen utalva arra, hogy őket nem illeti meg az egyenlő emberi méltóság. Kövér László szavai világosan mutatják, hogy az elmúlt napok kormánypárti médiában megjelent minősíthetetlen hangvételű, válogatott gyalázkodásokat tartalmazó cikkei a Fidesz legmagasabb szintű támogatását élvezik. A kijelentés nem csak minket, de minden egyes nőtársunkat súlyosan sérti, ami ellen a lehető leghatározottabban tiltakozunk – írták a közleményben.

 

 




 

 

Az aláírók:

  • Bangóné Borbély Ildikó
  • Bősz Anett
  • Cseh Katalin
  • Demeter Márta
  • Dobrev Klára
  • Donáth Anna
  • Gurmai Zita
  • Kunhalmi Ágnes
  • Hohn Krisztina
  • Potocskáné Kőrösi Anita
  • Schmuck Erzsébet
  • Szabó Tímea
  • Szél Bernadett
  • Vadai Ágnes
  • Varga-Damm Andrea

 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?