Érdekes

Két komplett mozdonyt találtak egy új-zélandi folyó iszapjában

93 évig feküdtek a folyó medrében, a kimentésük óriási feladat volt.

 

 

 

 




A két 1885-ös V-osztályú gőzmozdonyt még 1927-ben lökték be az Oreti folyóba, Új-zélandon. Egyrészt a folyót akarták kordában  tartani a két vonat képezte “gáttal”, másrészt annyira alacsony volt a kereslet az ócskavasra, hogy még ezektől a monstrumoktól is így szabadultak meg, kidobták őket, a többit a természetre bízva.

Ezeket az acélszörnyeket azért a természet is nehezen rágja meg, ezért lehet, hogy 93 év múlva is érdemes volt komoly erőfeszítéseket tenni a kiemelésükért. Az előkészületek hat évig tartottak, a gyakorlati munka 2018-ban  kezdődött, és csak 2020 elején sikerült a nagy művelet.

Többek között egy 110 tonna teherbírású darut kellett felállítani a helyszínen, ki kellett szivattyúzni a vizet a mederből, és ekkora  tömeg emelése ilyen talajon nem épp stresszmentes művelet. Végül sikerült mindkét mozdonyt kiemelni. A vállalkozás maga 36,5 millió forintnyi összeget emésztett fel, amit javarészt vonatrajongó adakozók fedeztek.

 

 

 




 

 

 

A ritka roncsok ma már kiállítva várják a látogatókat, és a mozdonyok rajongói érkeznek is, hiszen ezek a különlegességek fajtájuk utolsó darabjai, speciálisan Új-Zéland számára készültek.

Két komplett mozdonyt találtak egy új-zélandi folyó iszapjában 1Két komplett mozdonyt találtak egy új-zélandi folyó iszapjában 2

 

 

 

 

 

Két komplett mozdonyt találtak egy új-zélandi folyó iszapjában 3

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?