Celeb / Híresség

Polgár Tünde fia, Dani kemény kritikája a Feleségek luxuskivitelben tegnapi adásáról: ,,Lehetne nagyon jó, de nem lesz az”

Polgár Dani nem fog szerepelni többé a műsorban.

 

 

 

 

 




Elstartolt a Feleségek luxuskivitelben 3. évada, amelyben két új szereplő, Molnár Nini és Nagy Noémi is debütált. A nézők egy része nagyon várta, azonban akadtak olyanok, akik szerint ebben a helyzetben nem kellett volna elindítani a műsort. Az első adás, mint mindig, most is nagy vitákat tartalmazott, aminek a két főszereplője a két új „luxusfeleség” volt. A többiek hol egyetértettek, hol fintorogtak a jeleneteket látva, többek között Polgár Tünde fia, Dani is, aki ezután nem kíván részt venni a műsorban, ezt pedig az Instagram-oldalán közölte.

polgár dani feleségek luxuskivitelben

 

 

 

,,Azoknak, akik reménykednek, hogy többet leszek, mint amennyit láttatok ma este. Sajnos közölnöm kell veletek, hogy nem leszek, mivel még a forgatás közben úgy éreztem, hogy az, ami a műsorban van és történik, és amikor tőlem szerettetek volna, sajnos számomra felvállalhatatlannak minősültek. Erre sajnos csak a bemutató forgatása után jöttem rá és ezért vagyok még csak ennyit is benne. Szerintem nagyon gáz sajnos a műsor. Lehetne nagyon jó, de nem lesz az. És ez szomorú, mivel nagyon sok potenciál rejlene benne. És mivel nekem sose volt nézőpont a nézettség, vagy a hírnév, ezért azok miatt se tudtam a műsorban lenni. És ha egy igazi rajongója lennék, szemrehányásnak venném a ma és az évadban látottakat. Mivel, mint lojális nézők többet érdemeltek, mint ami ebben történt. Szóval ezt akartam veletek megosztani. (…) Ezt félretéve, büszke vagyok az anyukámra és mindarra, ahogy szerepel és viselkedik a műsorban” – írja a közösségi oldalán Polgár Dani, aki egyébként nagyon sokat követnek ezen a platformon.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?