Belföld

Ennyien veszítették el a munkájukat Magyarországon a járvány miatt – A következő hetek még rosszabbak lesznek a GKI kutatása szerint

A következő három hónapban várhatóan bővülnek a kényszer-szabadságolások és elbocsátások – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből. Az öt főnél nagyobb cégeknél az elmúlt hónap legalább 50-60 ezer fős elbocsátása után újabb 90-100 ezer ember veszítheti el állását. A munkanélküliségi ráta gyors és széleskörű kormányzati segítség nélkül elérheti a 10%-ot.

 

 

 

 




 

A GKI április 2-a és 16-a között készített felmérést egy 910 vállalatból álló mintán – írta meg először a 444.hu. Többségük a kereskedelem (36 százalék) és az üzleti szolgáltatások terén tevékenykedik (30 százalék). 20 százalékban képviselik az ipart, 12 százalékban az építőipart, két százalékban pedig a mezőgazdaságot. A kutatás azt vizsgálta, hogyan érintette a cégeket a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság. Mutatjuk a felmérés legfontosabb eredményeit:

  • Vannak olyan szektorok (pl., turizmus és szórakoztatás), ahol lényegében minden céget érint a koronavírus-járvány. A másik felénél átlag alatti az érintettség (az iparban a vegyipar és ipari javítás, a kereskedelemben az építőanyagok forgalmazása, illetve a szolgáltató szférában a jogi, számviteli és adminisztratív szolgáltatás, valamint az építészeti, műszaki tevékenység).
  • Minden harmadik válaszadó bevetette a kényszer-szabadságolást (főleg az ipari középvállalatok), és minden nyolcadik bocsátott el embereket (szintén többnyire középvállalatok).
  • Minden hatodik építőipari cég leépítésekre kényszerült
  • Ha a mintában kapott arányokat rávetítjük az öt főnél többet foglalkoztató cégekre, kiderül, hogy legalább 50-60 ezer ember vesztette el az állását.
  • Az iparon belül főleg a könnyűipari, a fém- és gépipari cégek pesszimisták. Mindössze a cégek 4 százaléka reménykedik abban, hogy a járvány az üzletmenetükre pozitív hatással lesz és 9 százaléka gondolja ezt a hatást semlegesnek.

 




 

A következő három hónapban kényszer-szabadságolásra és elbocsátásra készülő cégek aránya 3-4 százalékponttal nagyobb, mint ahányan ezen eszközök használatát az elmúlt egy hónapra jelezték. Más szavakkal: munkaügyi szempontból még egyáltalán nem vagyunk túl a válság nehezén. Kényszerszabadságolásra készül a közeljövőben a cégek 36, elbocsátásokra 14%-uk. Kényszer-szabadságolásra az ipari cégek kicsit több mint fele, az építőipariak csaknem fele készül. A szolgáltatások területén ugyanez az arány 32, a kereskedelemben 28, a mezőgazdaságban 16%. Elbocsátásra legnagyobb arányban az építőipar cégek készülnek. Körükben ez az arány 30%, míg az iparban 20, a szolgáltatások terén 14, a kereskedelemben 12 és a mezőgazdaságban 6%. Ha a mintabeli arányokat rávetítjük a versenyszféra öt fő feletti cégeinek egészére, úgy a következő időszakban mintegy 90-100 ezer ember vesztheti el az állását.

A GKI szerint, mivel februárban 160 ezer munkanéllküli volt az országban, ráadásul sokakat elbocsáthatnak a mikrovállalkozásoktól, nem beszélve a külföldről hazatértekről és az ellehetetlenült önfoglalkoztatókról, „a munkanélküliségi ráta – valós és gyors kormányzati segítség híján – elérheti a 10 százalékot”.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?